45 méter magas óriáskerék épül Hajdúszoboszlón

Helyi hírek

Már idén nyáron felülhetünk rá.45 méter magas óriáskereket – pont akkorát, mint a debreceni – építenek még ebben az évben Hajdúszoboszlón. A város honlapja szerint az önkormányzat decemberben pályázati felhívást tett közzé egy legalább 30 méter átmérőjű óriáskerék telepítésére és üzemeltetésére vonatkozóan a Csónakázó-tó melletti zöld területen, melyet június 1. és augusztus 31. között használhatnak az érdeklődők.

A képviselő-testület január 24-i döntése alapján az ajkai székhelyű Chip-Verda Kft. üzemeltethet egy 45 méteres óriáskereket a fürdővárosban, melyért 2023-ig évente 15 millió forint bérleti díjat fizet a városnak.

A cég ajánlatában leírta, hogy jelenleg az eszköz gyártás alatt van, ezért nem rendelkezik „TÜV megfelelősségi tanúsítvánnyal”, de azt május 1-ig pótolja. A Chip-Verda Kft. nyilatkozata szerint, ha nem készül el időben az általuk vállalt 45 méteres óriáskerék, akkor egy minimum 30 méter átmérőjű eszköz felállítását vállalják a József Attila utcában.