Betörés közben tüzet raktak, hogy lássanak

Helyi hírek Ország

A Püspökladányi Járásbíróság 2018. november 27-én előkészítő ülésen ítéletet hirdetett annak a két vádlottnak a büntetőügyében, akik 2018 áprilisában többször betörtek egy püspökladányi ingatlanba, valamint más bűncselekményeket is elkövettek.

A bíróság az előkészítő ülésen elfogadta a vádlottak beismerő nyilatkozatát, így a tényállást a vádiratival egyezően állapította meg.

Dr. Szilvási László bíró, a különös visszaesőként minősülő elsőrendű vádlott bűnösségét folytatólagosan társtettesként kisebb értékre dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntettében és fogyasztás céljából elkövetett kábítószer birtoklásának vétségében, míg a büntetlen előéletűként minősülő F. A. másodrendű vádlottét lopás bűntettében és lopás vétségében mondta ki. Ezért az elsőrendű vádlottat 2 év börtönben végrehajtandó szabadságvesztés büntetésre és 2 év közügyektől eltiltásra, a másodrendű vádlottat 1 év börtönben végrehajtandó szabadságvesztés büntetésre – 4 év próbaidőre felfüggesztve – ítélte. Másodrendű vádlott mellé a bíróság pártfogó felügyeletet is elrendelt. Elsőrendű vádlott feltételes szabadságra nem bocsátható.

E. I. a bűncselekményt néhány hónappal korábbi börtönbüntetéséből szabadulása után, a feltételes szabadságra bocsátás és további két – egy 1 év és egy 8 hónap – felfüggesztett szabadságvesztés büntetésének, illetve pártfogó felügyelet hatálya alatt állva valósította meg, így a bíróság ezeknek a büntetéseknek a végrehajtását is elrendelte, feltételes szabadságra bocsátását pedig megszüntette.

A bíróság által megállapított tényállás szerint 2018. április 4. és április 12. között E. I. elsőrendű vádlott kezdeményezésére, a két férfi többször betört egy püspökladányi ingatlanba, mivel tudták, hogy az lakatlan, a tulajdonosa külföldön él. A vádlottak 2018. április 9-én éjjel megjelentek az ingatlannál, majd a melléképület bejárati ajtaját betörték és bemásztak a lakásba. A két férfi a házban több belső ajtót megrongált, mielőtt felfedezték volna, hogy a házban van áram, ruhaneműket is égettek és azzal világítottak a sötétben. E. I. és F. A. több bútort is kivitt az udvarra, majd azokat átvitték a szomszédban lakó elsőrendű vádlott házába. Az elkövetkező napokban a két férfi visszajárt az ingatlanba, ahonnan elektronikai eszközöket és további bútorokat tulajdonítottak el, amelyek egy részét értékesítették. A bűncselekményről 2018. április 12-én érkezett állampolgári bejelentés, melyet követően a rendőrök a két férfit azonosították és elfogták. A vádlottak a bűncselekmény elkövetésekor kábítószertől befolyásolt, bódult állapotban voltak, amelyet kihallgatásukkor beismertek.

E. I. 2018. április 16-át megelőző időpontban Püspökladány belterületén kábítószert fogyasztott, a vele szemben alkalmazott kábítószer gyorsteszt AMP, PCD és THC származékokra pozitív értéket mutatott.

Másodrendű vádlott 2018. április 23-án éjszaka magával vitt egy létrát, amit nekitámasztott a sértett ingatlanának kerítésének, azon felmászott, beugrott az udvarra, majd az ott parkoló, nyitva hagyott autóból eltulajdonított egy 3000 forint értékű headsetet.

A bíróság határozata nem jogerős. Az ügyész mindkét vádlott ítélete vonatkozásában három nap gondolkodási időt tartott fenn, míg az elsőrendű vádlott és védője fellebbezéssel élt enyhítés végett, a másodrendű vádlott és védője tudomásul vette azt.