Debreceni lovas is indul a Nemzeti Vágtán

Helyi hírek

Az 52. Hortobágyi Lovasnapok keretében – amely 2018. július 6. és 8. között zajlik – idén másodszor rendezik meg a Nemzeti Vágta egyik vidéki előfutamát a mátai pályán. A megmérettetésen Debrecen képviseletében ebben az esztendőben is a 38 éves szabadszállási Hajdú László indul Liptó nevű, 7 éves pej lovával.

Debrecen már az első – 2008-ban rendezett – Nemzeti Vágtán részt vett. A várost akkor Kispajtás nevű lovával Ordasi József képviselte, aki az összesen 96 induló közül az igen előkelő 5. helyet szerezte meg. 2009-ben szintén Ordasi József – akkor a Napfény nevet viselő telivérrel – 90 induló között lett a hatodik. Ennek a szép kezdésnek egészen 2017-ig nem volt folytatása, hiszen Debrecen nem indult a Nemzeti Vágtán.

Tavaly a város újra benevezett a versengésbe, s Hajdú László és lova végül a Nemzeti Vágta fináléjában Budapesten, a Hősök terén az ötödik helyet szerezte meg. A lovas 2008 óta eddig összesen hat alkalommal vett részt a Nemzeti Vágtán, s kétszer szerezte meg az 5. helyet, valamint 2016-ban neki ítélték oda a Szentkirályi Fair Play Díjat. Ezt az elismerést a mezőnyből az nyerheti el, aki a verseny szellemiségét és szabályait a leginkább tiszteletben tartja és sportszerű magatartásával példát mutat versenytársai és a közönség számára. Hajdú László akkor előfutamát megnyerte, de nem folytatta a küzdelmet annak érdekében, hogy kímélje sérült lovát.

Debrecen önkormányzata reméli, hogy a 2008-2009-es, valamint 2017-es helyezésekhez, s a várost idén is képviselő Hajdú László eddigi vágta-eredményeihez hasonló sikereket érhet el előbb a Hortobágyi Lovasnapok keretében rendezendő vidéki előfutamon, majd a 11. Nemzeti Vágta 2018. szeptember 14. és 16. között zajló döntőjében.