Bakafesztivál lesz Balmazújvárosban

Bakafesztivál lesz Balmazújvárosban

Helyi hírek

Második alkalommal rendeznek az idén Bakafesztivált Balmazújvárosban: a hagyományőrző hadijátékokat július 13. és 15. között tartják a helyi Veres Péter emlékparkban – közölték a szervezők pénteken, a rendezvény beharangozó sajtótájékoztatóján a balmazújvárosi városházán.

Tiba István, a térség fideszes országgyűlési képviselője emlékeztetett rá: Balmazújváros tavaly hagyományteremtő szándékkal fogadta be a Bakafesztivált, amelyet első alkalommal 2013-ban Komáromban rendezett meg a Had- és Kultúrtörténeti Egyesület.

Balmazújvárosban mindig fontosnak tartották az “őseinkre és hőseinkre” történő emlékezést, amire jó alkalom a Bakafesztivál, ahol a hagyományok mellett, a mai honvédség részvételével a jelenlegi katonaéletből is ízelítőt kapnak a résztvevők – tette hozzá.

Ruszin Romulusz dandártábornok, a debreceni 5. számú Bocskai István Lövészdandár parancsnoka példaértékűnek nevezte amit a katonahagyományok ápolása terén tesz Balmazújváros.

“Jó magyar katonának lenni” – mondta a tábornok hozzátéve, hogy a magyar katona tudja: senkit nem hagyunk hátra, sem a múltban, sem a jelenben, szolgáljanak a magyar katonák akár a Balkánon, akár Afganisztánban.

A honvéd mellett a magyar nyelvben a baka szó fejezi ki azt a helytállást, ami a történelem folyamán, a különböző korokban és helyzetekben jellemezte a magyar katonát, és jellemzi ma is, amikor a nap minden órájában szolgálja, védi a hazáját – jelezte Ruszin Romulusz tábornok hozzátéve, hogy a Bakafesztiválon ott lesznek a honvédség toborzói is, hogy akik kedvet kanak a katonaéletre, a helyszínen jelentkezhessenek magyar honvédnek.

Gencsi Zoltán, a helyi városgazdálkodási cég ügyvezetője Balmazújváros “katonamúltjára” hívta fel a figyelmet megemlítve, hogy az 1848-as szabadságharc idején a település akkor hétezres lakossága négyezer, a környéken állomásozó katona és ezer hadifogoly ellátásáról gondoskodott.

Amikor ez Kossuth Lajos tudomására jutott, azonnal intézkedetett, hogy az ellátást ki kell fizetni a lakosságnak, s 1849 januárjában Kossuth maga is ellátogatott a településre. Balmazújvárosban azóta is igen erős a Kossuth-kultusz – tette hozzá Gencsi Zoltán.

A hagyományőrző szervezetek képviselői a sajtótájékoztatón elmondták, összesen mintegy hatvan hagyományőrző vesz részt hadijátékokban és a bemutatókon: a második világháborús katonák mellett huszárok, hajdúk és lovas íjászok is bemutatkoznak a második balmazújvárosi Bakafesztiválon.