Az orvos még azt hitte, hogy esés miatt halt meg az idős debreceni néni

Helyi hírek

A Debreceni Ítélőtábla Dr. Háger Tamás vezette tanácsa 2018.06.06-án 9 órától
a következő ügyet tárgyalja.

Az első fokon eljárt Debreceni Törvényszék 2018 januárjában emberölés
bűntette miatt Kné M. Krisztina vádlottat 13 év fegyházbüntetésre és 10 év
közügyektől eltiltásra ítélte, illetve 3,2 millió forint vagyonelkobzást rendelt el.
Az ítélet ellen a vádlott bűncselekmény hiánya, védője bizonyítottság hiánya
miatt felmentésért fellebbezett. A bíróság által elfogadott tényállás szerint a 87
éves sértett egyedül élt debreceni házában. A vádlott volt az, aki a napi teendők
során segített az asszonynak. A sértett unokahúgának lányaként arra számított,
hogy részesül majd az örökségből, ez azonban meghiúsulni látszott. A vádlott
anyagi helyzete 2004 óta egyre romlott, közüzemi tartozásokat, hiteleket
halmozott fel. 2005-ben iskolatitkárként sikkasztott a munkahelyén, ezért újabb
egymillió forintot követeltek tőle. Házukat 2008-ban árverésre is bocsátották. Ő
és férje is munkanélküliek voltak. A vádlott meg akarta szerezni a sértett házát.
Azzal hitegette az asszonyt, hogy eladják a két ingatlant, közös otthont
vásárolnak, így könnyebben gondoskodhat róla. Ennek azonban az árverés miatt
semmi realitása nem volt. A vádlottat 2008 februárjában a bíróság sikkasztás
miatt jogerősen is bűnösnek mondta ki, és felfüggesztett szabadságvesztésre
ítélte. Aznap délután a sértettel vélhetően összevitatkoztak. Dulakodás alakult ki
köztük, a sértett esés közben beverte a fejét a tűzhely sarkába, majd a vádlott a
földön fekvő áldozat mellkasára térdelt és megfojtotta. Ezután átkutatta a házat,
majd távozott. Másnap azzal hívta a mentőket, hogy holtan találta rokonát. Az
orvos előbb azt hitte, az idős asszony az esés miatt hunyt el, de a boncolás
később megállapította, hogy gyilkosság történt.
A vádlott a hagyatéki tárgyaláson letagadta a törvényes örökösöket, megszerezte
az ingatlant, és alig egy hónap múlva el is adta 3,2 millió forintért.
2008-ban Kné M. Krisztinát csak tanúként hallgatták ki. A tettes személyére
nem derült fény, így az eljárást 2010-ben felfüggesztették. 2015-ben a
nyomozóhatóság újra megvizsgáltatta a helyszíni szemle során, a szekrényekben
és a sértett szemüvegén talált vérnyomokat, amelyekből a vádlott DNS-ét
mutatták ki, ezért 2016-ban őrizetbe vették. Első nyilvános ülés.