Elektromos kisautóval “hajthatnak be” a gyerekek a műtőbe a Kenézy Kórház Fül-Orr-Gége Osztályán

Egyetem Helyi hírek

Egy fehér sportautó fogadja a beteg gyerekeket a DE Kenézy Gyula Egyetemi Kórház Fül-Orr-Gége Osztályán. A járműben akár a műtőig is elgurulhatnak. 
– Minden gyereket megvisel, ha a megszokott környezetéből kikerül. Játékokkal lehet a szorongásukat csökkenteni, aggodalmukat eloszlatni. Látva ezt az autót, gondolom teljes lesz a gyerekek boldogsága. A műtőbe nyilván nem lehet bemenni a kocsival, kompromisszumos megoldásként a folyosó végéig elvezethetik az autót, műtős felügyelettel- mondta Nagy Tibor osztályvezető főorvos.

A mintegy 90 ezer forintos kisautó megvásárlásához egy édesapa ajánlotta fel a pénzt. A játék az Áldás Forrás Alapítványon keresztül kerülhetett az intézménybe.

– Az osztályon kiválasztották, hogy melyik autót szeretnék, mi pedig megrendeltük, összeszereltük a játékot. Az édesapát már korábban is ismertük, rendszeresen adományoz és önkéntesként is segíti a munkánkat- emelte ki Széplaki – Nagy Boglárka az alapítvány kuratóriumi elnöke.

Az édesapa, Nagy Gergely fiát 5 éve kezelték az osztályon.

– A játékkal a gyerekek félelmét szeretnénk csökkenteni, szeretném, ha ez az autó bearanyozná a kórházi napjaikat- hangsúlyozta Nagy Gergely.

Az édesapa azt tervezi, hogy folytatja az adományozást, a jövőben például egy játszósarok kialakításában segítene az osztálynak. Felajánlásaival az orvosok és az ápolók áldozatos munkáját is szeretné megköszönni.

unideb.hu