Új gigaberuházás, több száz új munkahely létesül Debrecenben

Gazdaság Helyi hírek

450 új munkahelyet teremthet Debrecenben a Continental.

2016 szeptemberében kezdődtek azok a megbeszélések, amelyek alapján ma Debrecen is belép a Continental-családba. A német vállalat 31 milliárd beruházással a Déli gazdasági övezetben építi fel új, a legmagasabb technológiai igényeknek megfelelő üzemét, amely a jövő járművei számára állít elő elektronikai alkatrészeket, szenzorokat és váltómű vezérlő egységeket. Az új gyár 450 munkavállalót fog foglalkoztatni.

Ilyen lesz:

continentallatvt
F
otó: Continental

Az önkormányzat közleményében azt írja, 2014 és 2018. között a Continental beruházásával együtt 23 hazai és külföldi vállalat döntött debreceni beruházás, fejlesztés mellett. Ez azt jelenti, hogy 4 év alatt 200 milliárd forint értékű működőtőke áramlott a debreceni gazdaságba, létrehozva ezáltal 4.700 új munkahelyet.

A Külgazdasági és Külügyminisztériummal, a HIPA-val és az EDC-vel együttműködve sikerült kidolgozni azt beruházás-ösztönzési stratégiát, amely kivívta a Financial Times befektetésösztönzéssel, külföldi tőke beáramlásával foglalkozó részlegének elismerését is, amely alapján Debrecen rendelkezik a legjobb befektetésösztönzési stratégiával a 200 ezres lakosság számú városok kategóriájában és ez alapján viselheti a Jövő Európai Városa címet 2018/19-ben Barcelona, Birmingham, Bordeaux és Limerick mellett

– olvasható a közleményben.