Csalás miatt állnak bíróság elé

Helyi hírek Ország

A Debreceni Ítélőtábla Dr. Elek Balázs vezette tanácsa 2018.01.17-én 08:30
órától a következő ügyet tárgyalja.
Az első fokon eljárt Debreceni Törvényszék 2017 júliusában különösen nagy
kárt okozó, bűnszervezetben, üzletszerűen, számítástechnikai rendszer és adatok
elleni bűncselekményekkel elkövetett csalás bűntettében mondott ki bűnösnek 6
vádlottat, akik 2009 és 2012 között több tucat nemzetközi fuvar szállítmányát
saját raktáraikba irányították, ezzel 355 millió forint kárt okozva a
megrendelőknek. A törvényszék a vádlottakat 3 és fél év – 5 év közötti
fegyházbüntetésre ítélte, illetve 4-5 évre eltiltotta őket a közügyek gyakorlásától
is. Az ügy VI.r. vádlottja, L. András, aki az 1990-es évek magyarországi
szervezett bűnözésének közismert alakja volt, 5 év fegyházbüntetést kapott. A
vádlottaknál a törvényszék fejenként 6,4 millió forint vagyonelkobzást is
elrendelt. A bíróság két vádlottat 5 évre kiutasított Magyarország területéről. Az
ítélet értelmében a vádlottak nem bocsáthatóak feltételes szabadlábra. Az ítélet
ellen az ügyész téves minősítés miatt I.-VI. r. vádlottak terhére súlyosításért
fellebbezett. A vádlottak többsége azt kéri, hogy mentsék fel a bűnszervezeti
minősítés alól, illetve enyhítésért fellebbezett. A bíróság által megállapított
tényállás szerint a bűnszervezet az interneten, fuvarszervező cégek
szállítmányaira jelentkezett be fővállalkozóként. A cégnyilvántartásban
legálisan működő cégként jelentek meg, de a fuvarozáshoz megfelelő eszközzel
nem rendelkeztek. A megbízások megszerzését követően, azokat továbbították
olyan jóhiszemű alvállalkozóknak, akiknek megvolt a szállítási
infrastruktúrájuk. A megrendelőknek megadták az alvállalkozók
szállítójárműveinek forgalmi rendszámát, az alvállalkozók a felrakodás helyén
megjelentek és az árut fel is rakodták. A felrakodás előtt egyes esetekben
hamisított szállítási okmányt küldtek az alvállalkozónak, amelyre lerakási
helyként már a bűnszervezet által bérelt raktárt írták. Más esetekben a
felrakodást követően a bűnszervezet tagjai által megbízott személyeket küldtek a
felrakodás helyére, akik a sofőröket a fővállalkozó cég nevében tájékoztatták
arról, hogy a lerakodási hely megváltozott, az áru így ismét a bűnszervezet
raktáraiba került. Arra is volt példa, hogy az általuk igénybe vett alvállalkozót,
vagy a sofőrt menet közben tájékoztatták arról, hogy megváltozott a lerakodás
helye. A bűnszervezet tagjai álnéven a megbízott képviselőjének, vagy a
sofőrnek adták ki magukat, és a megrendelőknek telefonon hamis információkat
adtak a szállítmányok aktuális helyzetéről, pozíciójáról. Sz. Zoltán Zsigmond
Romániában embereket szervezett be cégek alapításához, F. István L. Andrást
sofőrként szállította az országon belül és kívül, a két romániai vádlott pedig
informatikai ismereteivel erősítette a társaságot. L. András teljes körűen
irányította az alárendeltségében működő további vádlottakat. A vádlottak hazai
és nemzetközi szinten is nagynevű társaságokat károsítottak meg: több ismert
édességgyártót, élelmiszeripari céget, gyógyszergyártó4, és tisztítószer gyártót.
A bűnszervezet budapesti raktárában rakodtak le például 24 millió forint értékű,

2

22 tonna márkás csokoládét, amelyet Belgiumból Ausztriába kellett volna
szállítani. Nyírbátorból Ausztria és Bécs helyett 14.508 eurónyi súrolószer
szintén csak Budapestig jutott. 20.800 kg fagyasztott kukorica Nyírlugosról és
Debrecenből, Belgium helyett szintén a fővárosig ment. Ugyanígy „nyoma
veszett” 20.236 kg ecetes asztali tormának, 46 raklapnyi, összesen 6.491 kg
gyógyszernek, 51 raklapnyi, 66 millió forint értékű márkás kozmetikai
terméknek, és 57 milliós CNC élhajlító berendezéseknek is. Szintén nem ért oda
a szállítási címre 35 ezer eurónyi vaj, 5 millió forint értékű kötegelt vaslemez,
100 ezer eurónyi gumiabroncs, 22 ezer euró értékű vascső, 24 tonna papírtekercs
és 372 db légkondicionáló berendezés sem. A bűnszervezet összesen több mint
355 millió forint kárt okozott, amelyből mintegy 84 millió forint kár térült meg.
Első nyilvános ülés.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.