Újra megválasztatná magát a sikkasztási botrányba keveredett álmosdi polgármester

Helyi hírek

Októberben mentette fel tisztségéből a fideszes Köteles Istvánt, Álmosd polgármesterét a Debreceni Törvényszék.Most jutott el odáig az ügy, hogy a rendőrség sikkasztással, hűtlen kezeléssel és költségvetési csalással gyanúsította meg Kötelest – írta meg a Magyar Nemzet.

Feljelentésükben a képviselők 2,8 millió forintos károkozásról írtak, de a pontos összeget a nyomozók még nem állapították meg. Könnyen lehet, hogy ennél nagyobb lesz a kár, ugyanis 2010-ig visszamenőleg vizsgálódnak, és a rendőrség mellett a Nemzeti Adó- és Vámhivatal is érintett az eljárásban.

Mint korábban megírtuk, Álmosd képviselő-testülete 2016 májusában fordult a bírósághoz azzal, hogy Köteles István sorozatos vagyoni hátrányt okozó törvénysértő magatartása, mulasztása miatt a bíróság szüntesse meg polgármesteri tisztségét. A bíróság 2016 júliusában felfüggesztette posztjáról a polgármestert, majd 2017 júniusában – nem jogerősen – megszüntette a tisztségét.

Az ítéleti tényállás szerint Köteles István 2015 augusztusa és 2016 januárja között másfél millió forint előleget vett fel. 2016 januárjában úgy próbált elszámolni, hogy nyolc rendezvény megtartásáról mutatott be dokumentumokat. A megrendelők és a plakátok azonban utólag készültek el, az azokon szereplő időpontokban, helyszíneken és tartalommal Álmosdon nem voltak események: így nem volt rendezvény a magyar köztársaság napja, a kommunista diktatúrák áldozatainak emléknapja, a nemzeti összetartozás napja, a független Magyarország napja vagy az aradi vértanúk emléknapja alkalmából sem.

Köteles István nagyvonalú pénzkezelésére azután derült fény, hogy 2016 januárjában utólag próbálta megszavaztatni a képviselő-testülettel az előző év végén fölvett 293 ezer forintos jutalmát. Ám ez a fideszes képviselőknek is kínos volt, és miután egy kifizetetlen számla miatt kikötötték a gázt az orvosi rendelőből, inkább összefogtak az ellenzékkel, csak hogy szabaduljanak a faluvezetőtől.

A polgármester közpénzből látta el otthonát minden földi jóval. Televíziót, bojlert, turmixgépet vásárolt, és azt állította, ezekre egy egyelőre a tervek szintjén létező mezőgazdasági üzem építése miatt van szüksége. Elszámolni ezekkel sem tudott.

Álmosdon január 28-án időközi polgármester-választást a településen, ahol Köteles – immáron függetlenként – újra elindul.