Autósok is gyűjtenek a szoboszlói hármasikreknek, ingyenes autódiagnosztika jár cserébe

Helyi hírek

Anyagi támogatásra, valamint pelenkára és popsitörlőre van legnagyobb szükség. Jövő héten 16-18 óra között találkozó a Tescónál.Hétfő délután a debreceni Tesco parkolójában lesz a gyülekező, ezt írja a szervező Facebookon:

Mint bizonyára sokan hallottátok december 15-én este életét vesztette Debrecenben az az édesanya, aki egészséges hármas ikreknek két lánynak és egy kisfiúnak adott életet. Ebből kiindulva szeretnénk a családnak adományokat gyűjteni és átadni egy márkafüggetlen autós társasággal.
A fent említett időpontban egy találkozóra szeretnénk invitálni mindenkit akik részt szeretnének venni ezen cselekedetten, és személyesen át adni a felajánlásukat.
Márk László Tegzes jóvoltából minden résztvevőt megajándékoz egy ingyenes autó diagnosztikai olvasással.

Néhány dolog :
– Első sorban anyagi támogatásra lenne szükségük.
– Pelenka
– Popsi törlő

Közben a gyűjtést koordináló Tündérkör Alapítvány fantasztikus eredményről számolt be. Nem kevesebb, mint 45 millió forint gyűlt már össze Fábián Tamás és félárván maradt gyermekei részére!