Kilencedszer is Bocskai Portya

Helyi hírek

Idén immár kilencedik alkalommal rendezte meg hagyományőrző céllal az MH 5. Bocskai István Lövészdandár együttműködve a Debreceni Honvéd Sport Egyesülettel, valamint a Honvédség és Társadalom Baráti Kör Debreceni Szervezetével a Bocskai Portya elnevezésű katonai és civil teljesítménytúrát, és ennek keretében a Doni Nyári Hídfőcsaták Emlékmenetet.

20, 40 és 70 km-es távokon lehetett indulni. A legrövidebb táv alapvetően a katonai hagyományőrzőknek került kijelölésre, akik az érdeklődésük középpontjában álló időszaknak megfelelő, autentikus felszerelésben kell, hogy teljesítsék a távot. Az általános iskoláknak is ezt a távot szokták ajánlani. 40 km-t általában a középiskolások, valamint a magukban kevésbé bízó civilek, a legfelkészültebbek pedig a 70 km-es távolságot szokták teljesíteni. Az ilyen civil – katonai kapcsolatokat erősítő rendezvény nagyszerű lehetőség nem csak a fizikai, de a mentális állóképesség felmérésére is.

2017. szeptember 16-án 06.00 órától Horváth Béla százados és Garda Árpád főhadnagy, az esemény fő szervezői már várták a regisztrációhoz érkezőket. 06.30-ra az indulás kezdetére, már szép számmal összegyűltek a nevezők, akiket Dr. Ruszin Romulusz dandártábornoknak, az MH. 5 Bocskai István Lövészdandár parancsnoka üdvözölt megnyitó beszédében.

„Nagyon örülök, hogy ilyen szép számmal eljöttek, eljöttetek. Ez egy teljesítménytúra, tehát az egyéneket mérik, most mégis azt kérem, hogy figyeljenek egymásra. Meggyőződésem, hogyha közösen csinálják, akkor mindenki tudja teljesíteni majd azt a távot, amit kitűzött maga elé. Meg fogják érezni a csapatmunkának az erejét, meg fogják érezni, milyen az, amikor számítani lehet a mellettünk levőkre, hogy amikor hatalmába kerítene az érzés, hogy nincs tovább, mindig lesz valaki, aki erőt ad ahhoz, hogy teljesíteni tudjuk a túrát. Ehhez kívánok nagyon sok sikert, aztán a vége után nagyon kellemes pihenést.”

A három távon mindösszesen 214-en indultak el a dandár sportpályájáról. Ez az eddigi legnagyobb résztvevői létszám. Azonban a legnagyobb meglepetést Európa egyetlen vak tűzoltója, Nagy Zoltán jelentette, aki kutyájával és két katonai rendész kíséretével tűzoltó overálban és sisakban teljesítette a 20 km-es távot. Minden elismerés megilleti ezért.

A megjelentek igen színes látványt mutattak, ugyanis voltak köztük civilek, katonák, diákok, rendőrök és katasztrófavédők, valamint hagyományőrzők is (MATASZ/Szent László Hadosztály HHE, 75th Ranger Milsim Hungary, Magyar Ejtőernyős Felderítő Katonai Hagyományőrző Baráti Kör). A 214 indulóból 200-an célba is értek, ami egyértelmű sikerként könyvelhető el.

Az dandár vezetősége is kivette a részét a megmérettetésben: Dr. Ruszin Romulusz dandártábornok, Dr. Lippai Péter ezredes, Farkas Sándor őrnagy és Pasztercsák László törzszászlós a 70 km-es, Polyák András ezredes, Kovács Tamás és Krajnyák Zsolt őrnagyok pedig a 40 km-es távot teljesítették sikeresen, hogy ezzel is példát mutassanak nem csak a dandár teljes személyi állománya, de főként a túrán résztvevő civilek számára is

Madura János őrmester

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.