Élettársát és gyermekét is megöléssel fenyegette

Helyi hírek

A Debreceni Ítélőtábla Dr. Elek Balázs vezette tanácsa 2017.09.25-én 9 órától a következő ügyet tárgyalja.
Az első fokon eljárt Debreceni Törvényszék 2017 márciusában I. János vádlottat testi sértés bűntettének kísérlete, kiskorú veszélyeztetésének bűntette és 2 rb. kapcsolati erőszak bűntette miatt 2 év börtönbüntetésre ítélte, melynek végrehajtását 5 év próbaidőre felfüggesztette A próbaidőre elrendelte a vádlott pártfogó felügyeletét. A bíróság a vádlott szülői felügyeleti jogát gyk. I. J. vonatkozásában megszüntette. Az ítélet ellen az ügyész súlyosításért fellebbezett. A bíróság által megállapított tényállás szerint a vádlott 200-től élettársi kapcsolatban élt a sértettel Berettyóújfaluban. Kapcsolatukból 2003-ban született gyk. I. J. , akit 2014 áprilisáig közösen neveltek. A vádlott és a sértett kapcsolata a vádlott féltékenysége miatt megromlott, mert a sértett új kapcsolatot alakított ki. 2014 áprilisában a sértett új párjához költözött egy tanyára. Ezután több alkalommal előfordult, hogy hosszabb-rövidebb időre a sértett hazatért a vádlotthoz, majd a vádlott általi bántalmazásokat követően újra elhagyta a férfit. A sértett, amikor nem lakott odahaza, a vádlottal élő gyermekét nem látogatta.

A vádlott a gondozásában élő gyermekkel agresszíven viselkedett, többször szidalmazta, bántalmazta. 2014 áprilisa és 2014 decembere között az asszony többször vissza- és elköltözött élettársától, mert a férfi folyamatosan bántalmazta, fenyegette őt. A sértett azonban a fenyegetések miatt újra visszament a vádlotthoz azonban a bántalmazások folytatódtak. A vádlott olyan kijelentéseket is tett, hogy nem csak az élettársát, hanem a gyermeket is meg fogja ölni. A sértett egyik bántalmazását követően sem járt orvosnál. 2014 decemberébe, a vádlott újra felhozta, hogy az asszony őt megcsalta, elővett egy konyhakést és azzal hasba szúrta, majd egy csavarhúzóval is combon szúrta. Az így keletkezett sérülések 8 napon túl gyógyulóak voltak. Miután a sértett hazatért a kórházból, a vádlott néhány hételteltével újra kezdte a veszekedéseket és a veréseket. A bántalmazásoknak a gyermek szemtanúja volt, aki minden esetben próbált édesanyja védelmére kelni. A sértett 2015 novemberében véglegesen visszatért a vádlotthoz, azzal a szándékkal, hogy kiskorú gyermeküket újra közösen nevelhetik. A megyei kormányhivatal gyámhivatala 2015 márciusában a gyermeket kiemelte a családból és nevelőszülőnél helyezte el. Első nyilvános ülés.