Kilencéves kislányt erőszakolt meg – tíz évet kapott

Helyi hírek

A Debreceni Ítélőtábla Dr. Ficsór Gabriella vezette tanácsa helybenhagyta az elsőfokú bíróság ítéletét.

Az első fokon eljárt Miskolci Törvényszék 2017 februárjában G. I. vádlottat szexuális erőszak bűntette, folytatólagosan elkövetett testi sértés bűntette miatt 10 év fegyházbüntetésre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte. A vádlott legkorábban büntetése 2/3 részének kitöltése után bocsátható feltételes szabadságra. Az ítélet ellen a vádlott és védője felmentésért, enyhítésért fellebbezett.

A bíróság által megállapított tényállás szerint a vádlott 2009-ben ismerkedett meg Miskolcon, az akkor 9 éves sértettel, aki a családjával a vádlott telke melletti ingatlanra költözött, ahol egy sátorban laktak. A férfi felajánlotta a családnak, költözzenek albérletbe az ingatlanán lévő különálló, lakatlan téliesített faházba. Ez így is történt. A kiskorú sértett gyakran tartózkodott a vádlott és élettársa által lakott családi házban. 2009 nyarán a vádlott, amikor a gyerek nála, az ágyon ülve nézte a tv-t, kihasználva, hogy csak ketten voltak a lakásban szexuálisa zaklatta a kislányt.

A lány azonban ellenkezett, ezért a férfi pofon ütötte. Ezt követően kulccsal bezárta az ajtót, és megerőszakolta. A cselekmény végeztével megfenyegette a kislányt, ha bárkinek elmondja a történteket, akkor elvágja a nyakát.

A gyermek a vádlottól való félelmében nem merte elmondani a vele történteket. 2011 májusától az otthoni rossz körülmények miatt a kislány egyre többet tartózkodott a vádlott és élettársa lakásán, majd 2013 novemberében véglegesen hozzájuk költözött. 2015 januárjában a vádlott élettársa több hónapos gyógykezelésre elköltözött a vádlottól. Ebben az időszakban a vádlott újra próbált szexuálisan közeledni a sértetthez. Azonban a gyerek erre nem volt hajlandó, a vádlott többször bántalmazta a lányt, aki végül egy átmeneti otthonba költözött.