Újra együtt Debrecen és Nagyvárad

Helyi hírek

Debrecen és Nagyvárad történelmi múltja szorosan összefonódik, egymástól elválaszthatatlan, a két város európai szintű kulturális hatása nem megkérdőjelezhető.

Városaink között a legősibb összekötő kapocs Szent László király személye, akinek sírja és hermája Nagyváradon található.

A Szent László-kultusz ápolása különösen 2017-ben szívügye a Kárpát-medence magyarságának, hiszen 2017 Szent László emlékéve. Szent László trónra lépésének 940., szentté avatásának 825. évfordulója alkalmából a magyar Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága Szent László évének nyilvánította a 2017-es esztendőt.

Az emlékév célja felhívni a figyelmet arra, hogy Szent László a keresztény egység jegyében kapcsolta össze a közép-európai nemzeteket.

Debrecen 2017-ben több alkalommal, több területen működik együtt Nagyváraddal. Május 18-án nyílt meg a Körösvidéki Múzeum Nagyváradon, ahol a debreceni Déri Múzeum gyűjteményének egyes darabjait is láthatják az érdeklődők. Május 21-én pedig 7-7 debreceni és nagyváradi kulturális intézmény kötött együttműködési megállapodást. A vonatkozó megállapodásokat a következő intézményvezetők írták alá: Ráckevei Anna, a Csokonai Nemzeti Színház igazgatója, Somogyi-Tóth Dániel, a Kodály Filharmónia igazgatója, Dani János, a Déri Múzeum igazgatóhelyettese, Kovács Béla Lóránt, a Méliusz Juhász Péter Könyvtár igazgatója, Asbóth Anikó, a Vojtina Bábszínház igazgatója, Jantyik Zsolt, a Debreceni Művelődési Központ igazgatója, Hercz Vilmos, a Debreceni Népi Együttes művészeti vezetője, valamint Czvikker Katalin, a Szigligeti Színház főigazgatója, Foica László, a Nagyváradi Állami Filharmónia művészeti vezetője, Aurel Chiriac, a Körösvidéki Múzeum igazgatója, Ligia Mirişan, a Gheorghe Şincai Megyei Könyvtár igazgatója és Mircea Jacan, a Bihar Megyei Kulturális Hagyományőrző és Népszerűsítő Központ igazgatója.

A Szent László Napokon Debrecen városára díszvendégként jelenik meg, ezért rendkívül igényes, magas színvonalú kortárs magyar irodalmi, képzőművészeti, táncművészeti, színházi és zeneművészeti előadásokkal kíván bemutatkozni Nagyváradon. Ezek a következők:

1. Debrecen és Hajdú-Bihar értékei (kiállítás) 2017. június 22-23.
2. Szeredás népi együttes 2017. június 23.
3. A Hungarikummá nyilvánított Debreceni páros kolbász bemutatása 2017. június 23-24.
4. Hajdú Néptáncegyüttes 2017. június 24.
5. Népi kézművesek bemutatkozása 2017. június 24.
6. ORT-IKI (gólyalábasok) 2017. június 24.
7. Vojtina: Batutá (vásári bábjáték) 2017. június 25.
8. Kézműves játszóház 2017. június 24.

A Szent László Napokon való debreceni jelenlét is megtestesíti azt a közös szándékot, hogy 2023-ban Debrecen legyen Európa Kulturális Fővárosa. A két város együttműködéséről 2017. június 19-én, a Szent László Napok megnyitója előtt egyeztet Papp László, Debrecen és Ilie Gavril Bolojan, Nagyvárad polgármestere.

***

  1. június 19-25. között rendezik meg a Szent László Napokat a  nagyváradi várban, amely ezúttal is tartalmas kikapcsolódási, szórakozási lehetőséget kínál.

Természetesen nem marad el az évente nagy népszerűségnek örvendő kézműves vásár és az össznépi örömfőzés sem. Neves meghívottak tartanak előadást, könyvbemutatót,  gyermekprogramból pedig sikerült annyit csokorba gyűjteni, hogy nyugodt szívvel kijelenthetjük: egy gyerekfesztivál is helyet kap a kulturális rendezvénysorozat égisze alatt.

Június 22-25. között minden este ismert és elismert előadók lépnek fel a Szent László Napok színpadán: Omega, Demjén Ferenc, Anna and the Barbies, KFT, Magyar Állami Népi Együttes, PASO, Metropol.