Sportparkok létesítésére pályázik Debrecen

Helyi hírek

A város önkormányzata 2016. augusztus 15-én támogatási kérelmet nyújtott be a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium által meghirdetett Nemzeti Szabadidős – Egészség Sportpark Programban való részvétel tárgyában. A program célja kültéri sportparkok kialakítása akként, hogy a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium az általa meghatározott forrás terhére és erejéig fejlesztéseket végez az arra jogosultak által benyújtott és a nemzeti fejlesztési miniszter által elfogadott kérelem alapján. A program keretében a kérelmező által biztosított ingatlanokon létesített sportparkok ellenérték nélkül a kérelmező tulajdonába kerülnek. Debrecen önkormányzata a program keretében összesen 10, egyenként 150 m2 alapterületű sportpark létesítésére pályázott. Első körben – az értékelő bizottság javaslata alapján – a nemzeti fejlesztési miniszter Debrecenben 2 sportpark megépítését támogatja. A közgyűlés döntése alapján az önkormányzat a program keretében megvalósítani kívánt beruházások előkészítése és végrehajtása érdekében együttműködési megállapodást köt a Nemzeti Sportközpontokkal. A tervek szerint a Nagyerdei Stadionnál és a Veres Péter utcai játszótéren építenének sportparkot.