Átadták a 427-es út felújított szakaszát Berettyóújfalunál

Gazdaság Helyi hírek

Átadták a 427-es másodrendű főútnak a komplex útfelújítási programban felújított szakaszát Berettyóújfalunál pénteken.

Tasó László, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közlekedéspolitikáért felelős államtitkára az ünnepségen elmondta: a program keretében idén 173 helyen mintegy 69 milliárd forintból végeznek útfelújításokat az országban. A legtöbb beruházás már be is fejeződött, csupán 10 helyen folynak még munkálatok, de november végére a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei 381-es út kivételével valamennyi felújítás elkészül – tette hozzá.

A program részeként Hajdú-Bihar megyében ebben az évben 3,3 milliárd forintból mintegy 24 kilométernyi útszakaszt újítottak fel.

Jövőre az útfelújítási programra kizárólag hazai forrásból 100 milliárd forintot szán a kormány, és ebből a pénzből 850 kilométer út újulhat meg, a tervek szerint a korábbinál több jut majd alacsonyabb rendű utak felújítására is – hangsúlyozta. A program részeként jövőre Hajdú-Biharban 4 és fél milliárd forintból 35 kilométer út felújítása valósulhat meg.

Vitányi István, a térség országgyűlési képviselője arról beszélt, hogy a városhoz közeli ártándi határátkelőn évente mintegy 300 ezer kamion halad át. Ezért a 367 millió forintból felújított 427-es út a város lakóinak életminőségét jelentősen javítja, hiszen korábban a Berettyóújfalut délről elkerülő utat rossz minősége miatt a Románia felé vagy a Romániából közlekedő kamionok alig használták.