Átadták a Debreceni Terápiás Ház felújított részlegeit

Helyi hírek

Átadták a Debreceni Terápiás Ház felújított részlegeit csütörtökön, a 126 millió forintos korszerűsítés a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság (SZGYF) saját forrásából valósult meg.

Bátori Zsolt, az SZGYF főigazgatója az ünnepségen elmondta: Magyarországon 35 ezer szociális otthoni férőhely van az állami ellátórendszerben, amelyben mintegy 25 ezren dolgoznak.

Az otthonokban magas színvonalú szakmai munka folyik, az intézményekben dolgozók munkáját “a becsületesség, a szakmaiság és az állhatatosság jellemzi” – közölte, megjegyezve, hogy “a külvilág alkotta kép nem mindig tükrözi a valóságot”.

Bátori Zsolt hozzátette, az idősotthonokba és a gyermekotthonokba látogatók személyesen is meggyőződhetnek arról, hogy ezekben az intézményekben “tisztességgel, a szerény lehetőségeket maximálisan kihasználva törekszenek otthont, szakmai és lelki segítséget nyújtani az ellátottaknak”.

A főigazgató kiemelte: a Környezet és Energia Operatív Program (KEOP) pályázatán elnyert tízmilliárd forint európai uniós forrásból 130-135 szociális intézmény energetikai korszerűsítését oldják meg. Ebből a pénzből 150 millió forintot biztosítanak a Debreceni Terápiás Ház épületeinek külső felújítására – jelezte.

Verdó György, az SZGYF hajdú-bihari kirendeltségének igazgatója az MTI-nek elmondta: a Debreceni Terápiás Ház mellett további két megyei intézményük energetikai megújítására nyújtanak be pályázatot a KEOP-forrásra.

Csaholczi Rácz Éva, a terápiás ház vezetője az MTI érdeklődésére elmondta: bentlakásos intézményükben 240 pszichiátriai és értelmi fogyatékos ellátottat gondoznak. A mostani felújítással 80 ellátott elhelyezését biztosító két részlegük újult meg teljesen, 2014-ben pedig 40 férőhelyet újítottak meg, e két korszerűsítéssel immár valamennyi gondozott megfelelő elhelyezést kapott – tette hozzá.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.