Egy hajdúszoboszlói tölgy is versenyez az Év fája címért

Helyi hírek

Elindult a szavazás az Év fájára, hétfőtől október 16-ig várják a voksokat a verseny 12 döntősére.

A júniusi nevezési határidőig 39 fa története érkezett be, amelyek közül a szakmai zsűri tizenkettőt juttatott a döntőbe – közölte a versenyt szervező Ökotárs Alapítvány hétfőn az MTI-vel.

A versennyel az alapítvány célja, hogy felhívja a figyelmet a természet és a közösségek kapcsolatára, illetve a természetvédelem fontosságára. A kihívásra bárki nevezhetett olyan egyedi fát vagy fákat egy-egy történet kíséretében, amely kifejezi, hogy az adott fa vagy facsoport miért fontos az őt jelölő közösségnek.

A fa kora és mérete nem számított, előny volt azonban, ha őshonos, közterületen áll vagy története környezetvédelmi ügyhöz kapcsolódik.

Így idén az Arany János-kőrisfa, a Balaton idős hársfája/a Szerelmesek fája, a gerlai galagonyafa, a hajdúszoboszlói millenniumi tölgy, a Jászai Mari tér legszebb platánja, a kunbaracsi tölgy, a kéttörzsű korai juharfa, a Ragályi öreg tölgy, a vándorló fák, a Városliget hős platánja, a Vörös tölgy az Árnyaskert Óvodában és a zalaszentgróti Batthyány kastély három testőre várja a szavazatokat.

A versenyben minden évben három díjat osztanak ki: az Év fáját a közönség választja meg online szavazással, a Hős Fa címet a zsűri osztja ki és egy döntős pedig az Országos Erdészeti Egyesület különdíját kapja.

A Hős Fa címet olyan fa vagy facsoport nyerheti el, amelynek élete vagy természetes környezete, élőhelye veszélyben van és megmentéséért a jelölők sikeresen küzdöttek vagy küzdenek még most is. A verseny szervezői bíznak abban, hogy a díj is hozzájárul a fák életének megőrzéséhez.

A szavazás állása az utolsó napokban rejtett lesz, a végeredményt a hivatalos díjátadó alkalmával, november 4-én teszi közzé az alapítvány.

A magyar nyertes jövőre az év európai fája címért is versenghet. A nemzetközi megmérettetésen a magyar fák minden évben jól szerepeltek, háromszor első és többször második helyezést értek el, tavaly például a bátaszéki molyhos tölgy lett az év európai fája.

Szavazni itt lehet >>