A katonazene és a swing határmezsgyéin

Helyi hírek

Egy igen érdekes produkciónak lehettek szem- és fültanúi a debreceni Kossuth téren felállított színpad előtt az érdeklődők augusztus 16-án. Az előzetes információkból annyi derült ki csupán, hogy a karneváli hét keddi estéjén a Magyar Honvédség 5. Bocskai István Lövészdandár Helyőrségi Zenekara a Szolnoki, Hódmezővásárhelyi Helyőrségi Zenekarok és a Magyar Honvédség Központi Zenekarának zenészeivel kiegészülve fogja fújni a talpalávalót, a mikrofon mögött pedig a swing hercegeként is emlegetett Gájer Bálint áll majd, kiegészülve a látvány fokozásáért felelős Maskara Alapítvány Mazsorett Csoportjával.

A megjelentek láthatóan értetlenül álltak a színpadtól mintegy ötven méterre gyülekező zenész katonák láttán, akik mintegy tréfa gyanánt, megtévesztésképpen nem a színpadon kezdték el produkciójukat. Hozzájuk menet közben a leglehetetlenebb helyekről, bokrok, fák mögül csatlakoztak zenésztársaik. Így meneteltek a színpad elé, ahol aztán már csatasorba állva egyként, Pál István őrnagy vezénylésével a hozzájuk méltó katonás rendben fejezték be műsoruk első tételét.

A színpadra érve elfoglalták helyüket a zenészkatonák és kezdetét vette a koncert. A Gájer Bálinttal kiegészült Katonazenekar nem csak hangulatban, de látványban is rendhagyó élményt nyújtott. Az MH 5. Bocskai István Lövészdandár Debrecen Helyőrségi Zenekarának karmesterét, Pál István őrnagyot szinte számonként váltották kollégái, nevezetesen Csizmadia Zsolt ezredes, a Magyar Honvédség főkarmestere, Kovács István őrnagy, a Hódmezővásárhely Helyőrségi Zenekar vezetője és Kovács Róbert főhadnagy, a debreceni katonazenekar karmester helyettese. Az olyan elhangzó klasszikusok mellett, mint a New York, New York… vagy éppen Michael Bublé Sway című slágere, felcsendült a Valami Amerika főcímdala, de még a Maroon 5-tól is hallhatott átdolgozást a publikum.

Összefoglalva, a Szabadi Árpád billentyűssel – a Balmazújvárosi Református Általános Iskola és Óvoda igazgatójával – is kiegészült Katonazenekar láthatóan, hallhatóan igazán magáénak érezte a swing műfaj dallamait, ritmusait, amit a táncolókon kívül a meg-megmozduló csípők és a ritmusra dobbanó talpak valószínűleg a színpadon helyet foglaló zenészeknek is visszaigazolták azoknak a bizonyos határmezsgyéknek az egybefonódását. Érezni lehetett, hogy rengeteg befektetett munka és szervezés előzte meg mindazt a teljesítményt, amit a katonazenészek az előadás alkalmával nyújtottak.

Fotó: Szalka Miklós őrvezető és Hajdú Zoltán őrvezető

bocskaidandar.hu