Megérkezett az első idei charter-járat a debreceni repülőtérre

Gazdaság Helyi hírek

Megkezdődött az idei charter-szezon Debrecenben, az első légi járat Szászországból, Drezdából érkezett és oda is repült vissza csütörtökön fedélzetén 112 illetve 111 utassal – tájékoztatott a helyszínen Tamás László, a debreceni repülőtér járatfejlesztési igazgatója.

Ismertetése szerint az idei nyári szezonban Debrecenből Törökországba, Észak-Ciprusra, Bulgáriába és három görög szigetre, Krétára, Korfura és Zakyntosra is repülhetnek az utasok charterjáratokkal. Erfurtból, Lipcséből és Drezdából pedig német turisták érkeznek rendszeresen Debrecenbe és Hajdúszoboszlóra.

A repülőtér vonzáskörzetéből egyre több költségtudatos utas választja a Debrecen Airportot, a magyar és a romániai partiumi utasok mellett egyre gyakrabban érkeznek utasok Kárpátaljáról is, miután 2015 decembere óta Londonba, Párizsba, Brüsszelbe, Eindhovenbe, Milánóba és Malmőbe is repülhetnek a járatokkal – mondta Tamás László megjegyezve, hogy április óta hetente háromszor a Münchenbe és onnan egy átszállással Európa, Ázsia, Afrika, illetve Észak- és Dél-Amerika több városába is repülhetnek a repülőteréről.