Kerékpárversey miatt lesz forgalomkorlátozás

Helyi hírek
Ideiglenes forgalomkorlátozás lesz Hajdú-Bihar megyében 2015. szeptember 19-én 20 órától 2015. szeptember 20-án 16 óráig a Tour de Debrecen kerékpáros emlékverseny és túra miatt.

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság értesíti a járművezetőket, hogy 2015. szeptember 20-án 6 órától előreláthatólag 16 óráig a Tour de Debrecen 3. kerékpáros emlékverseny és túra miatt az alábbi forgalmirend-változás lép életbe Hajdú-Bihar megyében.

2015. szeptember 20-án 6 órától 16.00 óráig a Pallagi úton a Nagyerdei körút és az Ady Endre sugárút (ködszínház) közötti útszakaszon minden jármű forgalma tilos. A lezárt területen csak a kerékpáros rendezvénnyel érintett járművek várakozhatnak, illetve közlekedhetnek. A gyalogos forgalom korlátozására nem kerül sor.

2015. szeptember 20-án előreláthatólag 10 óra 30 perctől 10 óra 45 percig és 12 óra 15 perctől  12 óra 30 percig, valamint 13 óra 30 perctől 13 óra 45 percig – a kerékpáros versenyzők és túrázók elhaladásig – a Pallagi út – Nagyerdei körút kereszteződése lezárásra kerül. A Pallagi úton található Klinika várakozóhelyeiről, illetve a Móricz Zsigmond körúton kialakított várakozóhelyekről és a Klinika területéről a kihajtás (sürgősségi ellátást végző járművek kivételével) – a kerékpáros versenyzők és túrázók elhaladásáig – korlátozásra kerül.

2015. szeptember 20-án előreláthatólag 10 óra 30 perctől 10 óra 45 percig és 12 óra 15 perctől és 12 óra 30 percig, valamint 13 óra 30 perctől 13 óra 45 percig – a kerékpáros versenyzők és túrázók  elhaladásig – a Pallagi út – Móricz Zsigmond körút – Dóczy József utca – Doberdó utca – Böszörményi út (35-ös fő út) – Balmazújvárosi út (33-as főút) útszakaszon minden jármű forgalma tilos. A versenyzők és túrázók elhaladásakor fenti útszakasz teljes lezárására kerül sor.

A 33-as főút vonalszakaszán (Debrecen – 3322-es út kereszteződéséig) 10 óra 40 perctől 12 óráig, a 3322-es számú út vonalszakaszán  12 órától 12 óra 30 percig, a 3315-ös úton (3322 út kereszteződésétől Tiszacsege településig) 12 óra 30 perctől 13 óráig, a 3316-os út Tiszacsege – Látókép közötti vonalszakaszán 13 órától 13 óra 45 percig – a versenyzők elhaladásáig – a közlekedés, csak a kerékpáros versenyzők mögött megengedett,  a mezőny megelőzése tilos – a szabályok betartását rendőri felvezetés biztosítja – , ezért kisebb forgalmi torlódás várható.

2015. szeptember 20-án 11 órától 12 óráig a Pallagi út, a Móricz Zsigmond körút és a Manninger utca közötti útszakaszának teljes lezárására kerül sor a kerékpáros túrázók biztonságos közlekedésének biztosítása érdekében.

2015. szeptember 20-án 14 órától 15 óráig megtartott kerékpáros demonstráció zavartalan lebonyolítása érdekében a forgalom korlátozására kerül sor a Nagyerdei körút – Egyetem tér – Egyetem sugárút – Bethlen utca – Hatvan utca – Tisza István utca – Széchenyi utca – Kossuth utca – Burgundia utca – Hunyadi utca – Bethlen utca – Egyetem sugárút – Nagyerdei körút – Oláh Gábor utca útvonalon.

2015. szeptember 19-én 20 órától szeptember 20-án 16 óráig a Pallagi út Nagyerdei körút és Ady Endre sugárút (ködszínház) közötti szakaszán – Nagyerdei Stadion nyugati részén – megállni és várakozni tilos. Tekintettel arra, hogy fenti útszakaszokon kialakított parkolóhelyek vannak ezen időszakban nem parkolóhelyként, hanem útpadkaként funkcionálnak, ezért a kialakított parkolóhelyeken is megállni és várakozni tilos.

2015. szeptember 19-én 20 órától szeptember 20-án 14 óráig a Pallagi út mindkét oldalán – beleértve az útpadkát is – megállni és várakozni tilos.

A megállási és várakozási tilalom csak az úttestre és az útpadkára vonatkozik, az úttesttől elkülönített parkolóhelyeket nem érinti. A korlátozás ideje alatt a Pallagi úton kialakított várakozóhelyeken a megállás és a várakozás engedélyezett.

A 33-as főúton (Debrecen – 3322-es számú út kereszteződéséig) 10 óra 40 perctől 12 óráig, a  3322-es számú úton 12 órától és 12 óra 30 percig, a 3315-ös számú úton (3322-es számú út kereszteződésétől Tiszacsege településig) 12 óra 30 perctől 13 óráig közötti időszakban, a  3316-os számú út Tiszacsege – Látókép közötti szakaszán 13 órától 13 óra 45 percig – a versenyzők elhaladásáig – a közlekedés, csak a kerékpáros versenyzők mögött megengedett,  a mezőny megelőzése tilos – a szabályok betartását rendőri felvezetés biztosítja – , ezért kisebb forgalmi torlódás várható.

2015. szeptember 20-án 11 óra és 12 óra között a Pallagi út Móricz Zsigmond körút és Manninger utca közötti útszakaszának teljes lezárására kerül sor a kerékpáros túrázók biztonságos közlekedésének biztosítása érdekében.

2015. szeptember 20-án 14 órától 15 óráig megtartott kerékpáros demonstráció zavartalan lebonyolítása érdekében a forgalom korlátozására kerül sor a Nagyerdei körút – Egyetem tér – Egyetem sugárút – Bethlen utca – Hatvan utca – Tisza István utca – Széchenyi utca – Kossuth utca – Burgundia utca – Hunyadi utca – Bethlen utca – Egyetem sugárút – Nagyerdei körút – Oláh Gábor utca útvonalon.

2015. szeptember 19-én 20 órától 16 óráig a Pallagi út Nagyerdei körút és Ady Endre sugárút (ködszínház) közötti szakaszán – Nagyerdei Stadion Nyugati rész megállni és várakozni tilos. Ezen felül a fenti útszakaszokon kialakított parkolóhelyek vannak ezen időszakban nem parkolóhelyként, hanem útpadkaként funkcionálnak, ezért a kialakított parkolóhelyeken is megállni és várakozni tilos.

2015. szeptember 19-én 20 órától 14 óráig a Pallagi út mindkét oldalán – beleértve az útpadkát is – megállni és várakozni tilos. Ezen felül a KRESZ 15. § (7) bekezdésében meghatározott „útpadkán megállni és várakozni tilos” kiegészítő jelzőtábla értelmében – az útpadkán megállni és várakozni tilos.

A megállási és várakozási tilalom csak az úttestre és az útpadkára vonatkozik, az úttesttől elkülönített parkolóhelyeket nem érinti. A korlátozás ideje alatt a Pallagi úton kialakított várakozóhelyeken a megállás és várakozás engedélyezett.

2015. szeptember 19-én 20 órától szeptember 20-án 14 óráig a Móricz Zsigmond körút mindkét oldalán – beleértve az útpadkát is – megállni és várakozni tilos

A megállási és várakozási tilalom csak az úttestre és az útpadkára vonatkozik, az úttesttől elkülönített parkolóhelyeket nem érinti. A korlátozás ideje alatt a Móricz Zsigmond körúton kialakított várakozóhelyeken a megállás és várakozás engedélyezett.

2015. szeptember 19-én 20 órától szeptember 20-án 14 óráig a Böszörményi út (Árpád vezér Általános Iskola) 150 szám előtti útszakaszán kialakított várakozóhelyeken megállni és várakozni tilos. Ezen felül tekintettel arra, hogy fenti útszakaszokon kialakított parkolóhelyek vannak ezen időszakban nem parkolóhelyként, hanem útpadkaként funkcionálnak, ezért a kialakított parkolóhelyeken is megállni és várakozni tilos.

2015. szeptember 19-én 20 órától – szeptember 20-án 14 óráig Füredi út 100-102 szám előtti útszakaszon (Automéry – Medicor előtti útszakasz) megállni és várakozni tilos. Ezen felül tekintettel arra, hogy fenti útszakaszokon kialakított parkolóhelyek ezen időszakban nem parkolóhelyként, hanem útpadkaként funkcionálnak – a kialakított parkolóhelyeken is megállni és várakozni tilos.

Fenti forgalomkorlátozásra kizárólagosan a kerékpáros versenyzők, túrázok, demonstrálók elhaladásáig kerül sor, ezt követően a forgalmi rend helyreállítását rendőri forgalomirányítás segíti.

A rendezvényre érkezők járműveinek várakozására kijelölt terület Pallagi úton kialakított parkolók, Nagyerdei körút, Benczúr Gyula utca, Ady Endre sugárút, Oláh Gábor utcai parkolók.

A forgalomkorlátozással érintett helyeken, útvonalakon szabálytalanul leállított járművek a KRESZ 15. § (7) bekezdése, 15. § (9) bekezdése és az 59. §-a alapján – az üzembentartó költségére – elszállításra kerülnek!

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság kéri a járművezetőket, hogy a megváltozott forgalmi rend szerint, fokozott figyelemmel közlekedjenek!