Nem akartak Debrecenbe jönni

Helyi hírek

Migránsok egy csoportja a sínek mentén tiltakozott budapesti Kőbánya-Kispest vasútállomáson szerda reggel, rendőri intézkedésre volt szükség. A csoport tagjai nem akartak átszállni a debreceni befogadó állomás felé elindított szerelvényre.

Az MTI tudósítója a helyszínen azt látta, hogy 80-100 ember áll az egyik peronon, a közelükben rendőrök állnak.

Az ORFK honlapján közzétett közlemény szerint a Kiskunhalasról a debreceni befogadó állomására útba indított – menekültkérelmet előterjesztett – illegális határátlépők egy csoportja a sínek mentén “részben levetkőzve, részben gyermekeket maguk elé tartva, a magasba emelve” azt követelték, hogy szabadon eljuthassanak Németországba.
A közlés szerint “a rendőrség a szükséges intézkedéseket megtette” a vasúti forgalom zavartalanságának biztosítása érdekében.

Az ORFK közleménye emlékeztet arra, hogy a menekültkérelmet előterjesztők a menekültügyi eljárás ezen szakaszában Magyarországon szabadon mozoghatnak, a hatóság kötelezésére azonban nyilvántartásba vételüket követően 24 órán belül meg kell jelenniük a számukra az ügyük elbírálásának idejére kijelölt befogadó állomáson.

A Mávinform honlapján az áll, hogy a Kőbánya-Kispest állomás hatósági zárás miatt egy ideig csak két vágányon indít és fogad vonatokat, emiatt késések előfordulhatnak több vonalon.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.