Legszebb virágkocsi 2015

Virágkarnevál 2015: a Szent Anna Plébánia virágkocsija győzött

Helyi hírek

Idén is a nagyközönség döntött abban, hogy melyik a legszebb virágkocsi, vagyis beküldött szavazataik alapján dőlt el, hogy ki kapta a Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt. egyedi gyártású, félmillió forint értékű vázáját. A nézők szerint ebben a kategóriában a Katolikus újjászületés, a Szent Anna Plébánia kompozíciója volt a legszebb. Tervező és szobrász: Tamus István. Virágdizájn: Antal István és Antal Istvánné. Statikus: Sofém Kft.

A művészeti csoportok legjobbját idén is virágkarnevál tiszteletbeli nagykövetei választották ki. A művészeti csoportok legjobbjának járó díjat 2015-ben megosztva két debreceni csoport kapta: a Feeling Tánc és Mazsorett Egyesület és a R’n’B Dance Team.

A Nagyerdei Stadionban, a Karneváléj című műsorban Papp László, Debrecen polgármestere és dr. Simon Attila, a Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt. vezérigazgatója adta át a díjakat a győzteseknek.

A közönség által beküldött sms-ek közül egy szerencsés nyertes a Telenor Magyarország Zrt. jóvoltából egy Samsung Galaxy S6-os telefont, illetve a Főnix Rendezvényszervező programjaira szóló belépőjegyeket nyert! Nyereményének átvételéről és időpontjáról a szervezők értesítik.

A győztesek:

Katolikus újjászületés – A Szent Anna Plébánia virágkocsija

A 300 éve alapított debreceni Szent Anna Főplébánia ezzel a virágkocsival köszönti a Virágkarnevál vendégeit. A kompozíció többféle történelmi utalásból épül fel. Mindenekelőtt jelzi azt, hogy 1715-ben gróf Csáky Imre nagyváradi püspök visszavezette nyáját a kálvinistává lett Debrecenbe. Ahogy a Szent Anna-templom alapjába beépültek az Árpád-kori templomromok téglái, úgy épült újjá a katolikus egyház Debrecenben az élő hit és a türelem köveiből. Ősi szimbólumunk, az áldozattá lett és feltámadt Krisztust jelképező Bárány a középkori gótikus Szent András-templomból maradt fenn. A virágkocsi az oltárképpel a templom védőszentjét is megidézi. Szent Anna, a Szent Szűz anyja, Jézus nagyanyja, a nagymamák védőszentje, férjével, Joachimmal együtt arra a felelősségre utal, amit a családok nemzedékei viselnek a hitátadásban. Két harang emlékeztet a közelmúltra: az egyik Csáky bíboros tiszteletére lett szentelve 2011-ben, a másik pedig Szent II. János Pál papa emlékére, aki 1991-ben Debrecenben is járt. A tornyok között tündöklő Oltáriszentség hitünk szent titkára, a közöttünk élő Krisztusra utal. A virágkocsi alakjai jelzik, hogy a templomukban mindenki otthonra találhat. A kocsit Tamus István grafikus tervezte. A virágdíszítés Antal István és felesége, valamint a főplébániai közösség tagjainak munkáját dicséri. A kompozíciót a Svetits Intézet és az egyházközség diákjai kísérik. Orosz Lőrinc plébános és plébános társai köszönetet mondanak Soltész József vállalkozónak és támogatóinknak, akik önzetlenül segítettek abban, hogy a katolikus újjászületés 300. évfordulóján virágkocsival is megjelenhet a Szent Anna Főplébánia. Tervező és szobrász: Tamus István. Virágdizájn: Antal István és Antal Istvánné. Statikus: Sofém Kft.

A Feeling Tánc és Mazsorett Egyesület (Debrecen)

A Feeling Tánc és Mazsorett Egyesület 2002-ben alakult. Európa szinte összes országában jártak már, számos hazai és külföldi fesztiválon képviselték hazánkat. Immár 13. alkalommal állandó résztvevői a Debreceni Virágkarneválnak. A táncstúdió védjegye az európai szinten is egyedülálló strucctollas legyező és a riói karnevál hangulatát idéző fejdísz. Művészeti vezető: Takács-Pántya Barbara

R’n’B Dance Team (Debrecen)

A csoport 2007-ben kezdte meg működését Debrecenben. Palettája rendkívül színes, fő profilja a hip-hop és showtánc. Céljuk magabiztos, színpadkész táncosok kinevelése, akik többféle stílust ismernek és művelnek. A tanítványok eredményesen szerepelnek országos szintű versenyeken.  Művészeti vezetők: Varga Hédi és Lente Róbert.