Aláírták a debreceni tejüzem eladásáról szóló megállapodást

Gazdaság Helyi hírek

A FrieslandCampina Hungária Zrt. debreceni tejüzemét megvásárló Alföldi Tej Kft. a munkavállalók továbbfoglalkoztatása mellett folytatja tovább a termékgyártást – jelentették be a két cég vezetői csütörtökön Debrecenben, az adásvételi szerződés ünnepélyes aláírásakor.

Glattfelder Béla, a Nemzetgazdasági Minisztérium gazdaságszabályozásért felelős államtitkára üdvözölte, hogy a megállapodás értelmében nem csupán megmarad a tejfeldolgozás Debrecenben, de az új tulajdonos két év alatt a jelenlegi százról kétszázra emeli a foglalkoztatottak számát.

Hangsúlyozta: a magyar kormány elkötelezett a hazai ipar növelése mellett, és az a célja, hogy az ágazat GDP-hez való hozzájárulása a jelenlegi 22 százalékról 2020-ra 30 százalékra növekedjen. Megjegyezte, hogy ebben fontos szerepe van az élelmiszeriparnak, azon belül a tejágazatnak.

Az államtitkár megfogalmazása szerint talán ez az első hazai tulajdonváltás, amikor egy multinacionális cégtől nem az állam, hanem a termelőket tömörítő magyar vállalkozás veszi vissza az üzemet.

Az pedig, hogy az Alföldi Tej Kft. új, tejtermelői tulajdonosi köre egymilliárd forintos tőkeemelést hajt végre, jelzi: a nyersanyag mellett a tőke is rendelkezésre áll, “és ez jó hír” – fűzte hozzá Glattfelder Béla.

A politikus kiemelte: a tejkvóta európai uniós megszűntetése nagy kihívás a magyar tejágazat számára, ugyanis erősebb versenyben kell helytállniuk a magyar termelőknek és feldolgozóknak.

Feldman Zsolt, a Földművelésügyi Minisztérium helyettes államtitkára arról beszélt, hogy három-három és fél éve dolgoznak azon, hogy a tejkvóta-rendszer megszűnése felkészülten érje az ágazat hazai szereplőit.

A termelés, a feldolgozás és a kereskedelem egybefűzésével sikerült olyan közös irányba terelni az ágazatot, ami segítette a hazai piac tisztulását – tette hozzá, kiemelve: a jövőben olyan típusú értékteremtést fognak segíteni, ami a foglalkoztatás bővítését, a jövedelemtermelést és a versenyképesség javítását optimalizálja.

Papp László (Fidesz-KDNP), Debrecen polgármestere szerint az adásvétellel a város hagyományos ipara nagy lépést tesz előre; beérett az önkormányzat közreműködésével a két fél között zajló két éves egyeztetés, az Alföldi Tej visszatért oda, ahonnan indult: Debrecenbe.

Mélykuti Tibor, az Alföldi Tej Kft. ügyvezető igazgatója felidézte, hogy a céget 2003-ban 23 hajdú-bihari termelő hozta létre, az általuk megtermelt tej közös értékesítésére. Az alapítók közül kilenc ma is tulajdonosa a kft.-nek. 2005-ben vásárolták meg a Pharmalat székesfehérvári tejüzemét, most pedig a debrecenit. A kft. az elmúlt 10 évben 6 milliárd forintot költött fejlesztésekre – tette hozzá.

Mélykuti Tibor bejelentette: a Gazdasági Versenyhivatal április 13-án megadta az engedélyt, hogy az Alföldi Tej Kft. megvásárolja a debreceni termelő üzemet.

A korábbi tulajdonos FrieslandCampina Hungária Zrt.-vel öt napon belül középtávú együttműködési megállapodást kötnek arról, hogy Debrecenben tovább gyártják a jelenlegi termék-portfóliót, amit a zrt. értékesít.

Szautner Péter, a FrieslandCampina Zrt. vezérigazgatója elmondta: a debreceni üzem értékesítésével befejeződött a cégük két éve tartó ipari és logisztikai átszervezése, aminek az volt a célja hogy hosszú távon támogassa a hazai termelési kapacitás fenntartását, javítsa a versenyképességet, ezáltal is biztosítva a magyar piacon való erős jelenlétet.
A mátészalkai üzem 650 millió forintos befektetéssel megvalósult bővítése és a debreceni gyár jövőjének biztosítása a folyamat kulcsfontosságú eleme volt – jelezte a vezérigazgató.
A debreceni tejüzem adásvételi szerződésének aláírásánál jelenlévő Jakab István, a Magosz elnöke, az Országgyűlés alelnöke jelentősnek nevezte, hogy gazdatulajdonban lévő vállalkozás szerezte vissza az üzemet. Felhívta a figyelmet az együttműködés, az integráció fontosságár, mert csak az “viszi előre az ügyeinket”.

A FrieslandCampina Hungária Zrt. jegyzett tőkéje 4,6 milliárd forint. Nettó árbevétele 2014-ben mintegy 25 milliárd forint volt, két gyára közel 600 munkavállalót foglalkoztat. A cég 50 hazai tejtermelő és mintegy 450 egyéb beszállító partnerével áll hosszú távú szerződéses kapcsolatban.