Török nagykövet Debrecenben: ötszörösére nőtt a két ország áruforgalma

Helyi hírek

A kétoldalú áruforgalom 2002 óta ötszörösére nőtt Magyarország és Törökország között, a gazdasági együttműködést illetően a turizmusban és az építőiparban kínálkoznak nagy lehetőségek – hangzott el a Hajdú-Bihar Megyei Kereskedelmi és Iparkamara rendezvényén, melyen a magyar-török kereskedelmi, gazdasági, üzleti kapcsolatokról volt szó csütörtökön.

Sakir Fakili, a Török Köztársaság magyarországi rendkívüli és meghatalmazott nagykövete első debreceni látogatásán elmondta: hazánkkal, mint dinamikusan fejlődő országgal, stratégiai megállapodást kötöttek, ami azért is jelentős, mert hasonlót csupán 12-13 más országgal írt alá Törökország.

A nagykövet méltatta a magyar kormány keleti nyitását, hiszen a keleti országok dinamikus fejlődést mutatnak az utóbbi években. A két ország kiváló diplomáciai kapcsolatát jelzi, hogy február 24-én miniszterelnöki találkozó lesz, melyre nagy létszámú török üzletemberekből álló delegáció érkezik hazánkba. Márciusban pedig a köztársasági elnökök találkoznak – tette hozzá. Sakir Fakili szólt a dinamikusan fejlődő török gazdaságról, kiemelve, hogy a G20-ak között Törökország a 16. helyen áll, s idén megszerezte az elnöki poziciót is. Elhangzott a rendezvényen, hogy Törökország a 23., az Európai Unión kívüli országok közül az 5. legfontosabb külkereskedelmi partnerünk volt 2013-ban. A kétoldalú áruforgalom 2002 óta ötszörösére nőtt.

A jelenlévő török kereskedelmi tanácsos, Sedi Sevga áttekintést nyújtott a török gazdasági élet fejlődéséről. Kiderült, 2013-ban 5,1 százalékos növekedést értek el, különösen az építőipar és a kereskedelem területén. Idén 3,3 százalékos bővülést várnak. A növekedést illetően a világ országai közül a 17. helyen áll Törökország. Az egy főre eső jövedelem 12 700 dollár, ami uniós szinten is kiemelkedő – taglalta a tanácsos, hozzátéve: a gazdasági világválság kirobbanása óta 6 millió munkahelyet teremtettek az országban. Hazánk és Törökország gazdasági együttműködésének lehetőségét a turizmusban és az építőiparban látja Sedi Sevga, amire konkrét példát Miklóssy Ferenc megyei kamarai elnök említett: a török Riviérára Debrecenből közlekedő charterjáratokat, illetve a Kölcsey Központ burkolatát végző török munkásokat. Tamás László, a Debrecen Airport járatfejlesztési igazgatója a járatfejlesztések melletti elkötelezettséget jelentette be. Az eddigi két menetrend szerinti járat – London és Eindhoven – mellett továbbiak beindítását tervezik, illetve a meglévő charterjáratok bővítését. Tájékoztatójából kiderült, Törökország az első számú célpont, azon belül is Antalya.