Hajdú-Biharban átlagosan 16 ezer közmunkás dolgozott havonta

Gazdaság Helyi hírek

Mintegy 364 ezren vettek részt a közfoglalkoztatási programban november végéig – közölte az MTI érdeklődésére a Belügyminisztérium (BM) írásban.

Január-novemberben a közfoglalkoztatásban töltött átlagos időtartam 4,2 hónap volt. A 2014. évi közfoglalkoztatásra biztosítható teljes előirányzat 231,1 milliárd forint volt. A jövő évi közfoglalkoztatási célok megvalósítására 270 milliárd forintot irányzott elő a költségvetés.

E forrás biztosítása esetén jövőre havonta átlagosan mintegy 220 ezer ember dolgozhat közfoglalkoztatásban – írta a tárca. A minisztérium adataiból kiderül, hogy 2013-2014-ben a közfoglalkoztatottak 11-13 százaléka tudott elhelyezkedni az elsődleges munkaerőpiacon a közfoglalkoztatás befejezését követő 180. napon.

A közfoglalkoztatottak havi átlagos létszáma az első tizenegy hónapban mintegy 180 ezer volt, legtöbben, 29 ezren Borsod-Abaúj-Zemplén megyében dolgoztak, majd Szabolcs-Szatmár-Bereg megye következik havi 24 ezer közfoglalkoztatottal. A BM adatai szerint Hajdú-Bihar megyében mintegy 16 ezren dolgoztak havi átlagban, Budapesten valamivel több mint 4500-an.

A közfoglalkoztatottak havi átlagos létszámának több mint négyötöde szakképzettséget nem igénylő munkakörökben – egyszerű szolgáltatási, szállítási, ipari, építőipari és mezőgazdasági foglalkozások – dolgozott.

A havi átlagban dolgozó 180 ezer közfoglalkoztatottból 82 ezren általános iskolát, 45 ezren szakmunkásképzőt, 14 ezren szakközépiskolát végeztek. A 36-40 és a 51-55 éves korcsoportból került ki a legtöbb közfoglalkoztatott, ők az összes dolgozó mintegy negyedét tették ki.

Az MTI-nek arra a kérdésére, hogy hozzájárult-e a közfoglalkoztatás a munkanélküli juttatások, segélyek csökkenéséhez, a BM azt válaszolta: míg 2013. január-októberben átlagosan 194 ezer regisztrált álláskereső kapott foglalkoztatást helyettesítő támogatást, 2014 hasonló időszakában ez a létszám 133,7 ezer volt a Nemzeti Munkaügyi Hivatal adatai szerint.

A minisztérium válaszából az is kiderült, hogy a 2013-2014. évi téli közfoglalkoztatáshoz kapcsolódó képzések keretében – a halmozottan hátrányos helyzetű, alacsony iskolai végzettséggel rendelkezők magas aránya miatt – elsősorban alapkompetencia, kompetenciafejlesztő és felzárkóztató képzéseket valósítottak meg.

A képzésbe 99 571 embert vontak be, 93 százalékuk sikeresen befejezte azt. A 2014-2015. évi téli közfoglalkoztatás keretében a képzésekbe 28 686 embert terveztek bevonni, 2014 december második hetére 83 százalékuk kezdte meg a tanfolyamokat.

A BM értékelése szerint előremutató, hogy a tervezett tanfolyamoknál jelentős elmozdulás van az államilag elismert OKJ-s képzési irányok felé. Az eddig sikeresen megvalósult képzésekben mintegy 22 százalékkal képviseltették magukat az államilag elismert OKJ-s képzések, addig a jelenleg induló programok esetében ez az arány 61,4 százalék.

A minisztérium tájékoztatása szerint a közfoglalkoztatásról szóló törvény – 2011. évi CVI. törvény – módosítása lehetővé teszi, hogy a közfoglalkoztatási jogviszonyban álló álláskeresők mentesüljenek a rendelkezésre állási és munkavégzési kötelezettségük alól arra az időre, amíg munkaviszony – ide nem értve a másik közfoglalkoztatási jogviszonyt – létesítése céljából állásinterjún vesznek részt. Erre az időre a közfoglalkoztatottakat megillető állásidőre járó bérre lesznek jogosultak.

A foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról szóló törvény – 1991. évi IV. törvény – módosítása kötelezővé teszi a közfoglalkoztatottak számára a felajánlott, a fenti törvény szerint megfelelőnek minősülő munkahely elfogadását, hasonlóan a közfoglalkoztatási jogviszonyban nem álló álláskeresőkhöz – írta a minisztérium a tájékoztatásban.