Így alakulnak jövőre a DKV tarifái

Helyi hírek

A helyi személyszállítási közszolgáltatások biztosítása érdekében a közgyűlés önkormányzata 2008-ban fogadta el a Debrecen önkormányzata és a Cívisbusz Konzorcium között létrejött helyi, autóbusszal végzett menetrend szerinti személyszállításra vonatkozó közszolgáltatási szerződést.

A szolgáltató a helyi, menetrend szerinti személyszállítási közszolgáltatásban jelenleg alkalmazott díjak emelését a jövő évre vonatkoztatva nem javasolja, figyelemmel a Debreceni Vagyonkezelő Zrt. határozatára. Így a DKV 2014-es díjai nem változnak. Bevezetnek viszont egy egy új értékszelvényt, az úgynevezett “kiscsoportos jegyet”, valamint a kombinált jegytípusok közül az egynapos jegy árának csökkentésére tesznek javaslatot. A kiscsoportos jegyet bruttó 1900 forintért, az egynaposat pedig bruttó 1000 forintért lehetne megvásárolni. (Az utóbbi ára jelenleg 1200 forint.)

A kiscsoportos jegy érvényes lesz a DKV Zrt. menetrend szerinti járatain a vásárláskor feltüntetett napon, üzemkezdettől üzemzárásig, korlátlan számú utazásra, villamoson, trolibuszon, autóbuszon a vonalak teljes hosszán. A jegyet legfeljebb öt fő veheti igénybe együtt, egy járművön.

A helyi menetrend szerinti személyszállítási közszolgáltatási autóbusz, villamos és trolibusz járatokon a díjak 2015. január 1-jétől a következőképpen alakulnak.

A menetjegy díja az autóbusz, villamos és trolibusz vonalakon elővételben vásárolva: 236 Ft+ÁFA, járművön vásárolva: 315 Ft+ÁFA. A tömbjegy díja autóbusz, villamos, trolibusz vonalakon 2362 Ft+ÁFA lesz. A kombinált jegyek díja a következőképpen alakul: az egynapos jegy: 787 Ft + ÁFA, a háromnapos 1890 Ft+ÁFA, míg a hétnapos 2441 Ft+ÁFA lesz. A csoportos diákjegyért autóbusz, villamos és trolibusz vonalakon 394 Ft/fő+ÁFÁ-t kell fizetni. A már említett kiscsoportos jegy 1496 Ft+ÁFA áron váltható, a családi jegy pedig 2047Ft+ÁFA áron vehető meg.

Az arcképes, kombinált összvonalas bérletszelvény díja egy évre: 55906 Ft+ÁFA, egy hónapra 5118 Ft+ÁFA, míg fél hónapra 3228 Ft+ÁFA. A tanuló havi kombinált bérletszelvény díja 2835 Ft+ÁFA, a nyugdíjas havi kombinált bérletszelvény ára 2835 Ft+ÁFA. A kisgyermekes havi bérletszelvény ára 2827 Ft+ÁFA, az arckép nélküli kombinált, összvonalas havi bérletszelvény díja 15354 Ft+ÁFA. A tanuló havi kiegészítő kombinált bérletszelvény díja 2015-ben 2362 Ft+ÁFA, míg a kombinált általános kiegészítő bérletszelvény díja 3150 Ft+ÁFA lesz.

Az árakról november 27-i ülésén dönt a debreceni képviselő-testület.

dehir.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.