Bereczky Áron

Bereczky Áron lett a HUN-REN új vezérigazgatója

Gazdaság

Bereczky Áron matematikust nevezték ki a HUN-REN új vezérigazgatójává – derül ki a szervezet honlapján csütörtökön közzétett vezérigazgatói köszöntőből.

Bereczky Áron kiemelte: nagy megtiszteltetés számára, hogy a HUN-REN vezérigazgatójaként csatlakozhat a tudományos közösséghez.

Hangsúlyozta, hogy a kutatási hálózat szakmai hitelessége és nemzetközi elismertsége az elmúlt évek szervezeti változásai és bizonytalanságai ellenére is megmaradt, ami elsősorban az ott dolgozó kutatók szakmai kiválóságának, elkötelezettségének és emberi helytállásának köszönhető.

Az új vezető rámutatott: a tudomány ereje nemcsak az egyes kutatók és kutatóműhelyek teljesítményében rejlik, hanem a különböző tudások, módszerek és nézőpontok összekapcsolódásában is, mivel korunk legfontosabb tudományos és társadalmi kérdései egyre ritkábban válaszolhatók meg egyetlen tudományterület eszközeivel.

“A Hálózat sokszínűsége ezért különleges érték és lehetőség: a tudományterületek önálló kiválósága mellett az együttműködésükben rejlő lehetőségekkel is élnünk kell”

– írta.

A vezérigazgató hozzátette: az együttműködés nemcsak a kutatók, kutatócsoportok és a kutatóhelyek között, hanem a kutatóhelyek és a központi szervezeti egységek között is fontos. Véleménye szerint a kutatásirányítás és a kutatástámogatás akkor tölti be megfelelően a szerepét, ha ismeri és érti a kutatói munka sajátosságait, és képes megteremteni a tudományos alkotómunka kibontakozásához szükséges feltételeket.

“Ezért egyik legfontosabb feladatomnak tekintem, hogy mielőbb megismerjem a Hálózat kutatóhelyeit, azok szakmai, adminisztratív és infrastrukturális környezetét, erősségeit és nehézségeit” – írta. Emellett fontosnak tartja azt is, hogy a központi szervezeti egységek és a kutatóhelyek között folyamatos, érdemi párbeszéd alakuljon ki.

Bereczky Áron kitért a hálózatot érintő, előkészítés alatt álló törvénymódosításokra is, amelyek reményei szerint lehetőséget teremtenek arra, hogy a magyar tudományos élet kiszámíthatóbb, a kutatómunkának nagyobb nyugalmat és stabilabb feltételeket biztosító korszakba lépjen. Hozzátette, hogy a jogszabályi és szervezeti keretek önmagukban nem garantálják a sikert, a lehetőségek kiaknázása a közös munkán és a szakmai felelősségvállaláson is múlik.

“Az előttünk álló időszakban nem feltétlenül tudunk minden kérdést megoldani, de meggyőződésem, hogy a rendelkezésünkre álló szervezeti és költségvetési keretek között is tehetünk fontos lépéseket” – írta.

A vezérigazgató ezek között említette a mindennapi működés feltételeinek javítását, a folyamatok egyszerűsítését, a kutatóhelyek és a központ közötti kapcsolatok erősítését, valamint a hosszabb távú változások megalapozását.

A Budapest Metropolitan Egyetem (METU) korábbi hivatalos LinkedIn-bejegyzése szerint a HUN-REN új vezetője egyetemi diplomáját az ELTE Természettudományi Karán, PhD tudományos fokozatát pedig az Egyesült Államokban, a University of Florida intézményében szerezte. Csaknem 20 évig tanított egyetemi oktatóként Budapesten, Floridában, Ománban és Pécsett, az elmúlt 10 évben pedig a közigazgatásban dolgozott, egyebek mellett a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) Kutatói Kiválósági Főosztályának vezetőjeként.

A korábbi vezérigazgató Jakab Roland közös megegyezéssel, október 21-i hatállyal fejezte be vezetői tevékenységét a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózatnál.