Megint előkerült a vasárnapi boltzár ötlete

Gazdaság

Most az elszabadult energiaárak kapcsán merült fel a korábban nagy felháborodást keltő intézkedés.

Az elszabadult áram- és gázárak miatt ma már a teljes vasárnapi boltzár is indokolt lenne, de maradunk az eredeti célkitűzésnél, hogy a hét hetedik napján délben húzzák le a rolót az áruházak

– mondta a VG-nek Karsai Zoltán, a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetének (KASZ) elnöke.

Érdekvédelmi képviseletként számukra a munkavállalók jólléte az első és legfontosabb – mondta –, a rezsiválság miatt azonban az őszi–téli időszakhoz közeledve az is hangsúlyos elem, mekkora költségcsökkentő lehetőség egy kereskedelmi vállalkozásnak, ha hetente fél nappal kevesebbet kell hűteni-fűteni egy áruházat, vagy egyáltalán világítani.

S mivel a kereskedelem továbbra is az egyik leginkább munkaerőhiánnyal sújtott ágazat, a vasárnap déli boltzár más megvilágításba helyezheti a munkaszervezést, a hétvégi műszakok beosztását, az azok után járó pótlékok kifizetéséről nem is beszélve.

A KASZ elnöke beszélt arról is, hogy több párt megkereste a szervezetüket, de azokat elutasította, nem szeretnék, ha a részleges vasárnapi boltzár ügye politikai témává válna, az a cél, hogy továbbra is szakmai kérdés maradjon.

Több ezren már eddig is kitöltötték a szakszervezet online kérdőívét (Mi pihennénk vasárnap délután. Velünk tartasz?), szeptembertől azonban a KASZ 600 tisztségviselője papíralapon is folytatja az aláírásgyűjtést a kereskedelmi egységeknél, s ettől érdemi áttörést várnak.