Aszálykáros kukorica

Eddig 400 milliárd forintnyi kárt okozott az aszály Magyarországon

Gazdaság

Mintegy 300 ezer hektárnyi kukorica és 200 ezer hektárnyi napraforgó ment tönkre a súlyos aszály miatt, írta meg a Portfolio.

A kukorica esetében már egyes helyeken be is tárcsázták a kukoricát, mert már nincs esély rá, hogy idén termést hozzon. A kukorica és napraforgó esetében legalább 400 milliárd forint veszteséget okozott a gazdáknak.

„Az árpa aratása lezajlott, itt kész adatokat lehet már mondani. Az országos átlag 4,5 tonna hektáronként, amely abból adódik, hogy a Dunántúlon 5, az Alföldön 2-3 tonna közötti átlagokat arattak hektáronként. A búza esetében még javában zajlik a betakarítás, itt egyelőre 3,5-4 tonna közötti országos termésátlagot lehet becsülni.

A búza esetében csak becsülni lehet, mert az aratás még jelenleg is tart, de annak ellenére, hogy a Dunántúlon jó és közepes mennyiség között terem a búza, az Alföldön a történelmi mértékű aszály miatt biztosan az egyik leggyengébb év lesz az idén.

Magyarország gabonakészletét fedezni fogja az idei termés, de az export mértéke jóval kisebb lesz mint korábbi években.

„Míg az átlagos években mintegy 2,5 millió tonna kalászos gabonát exportál Magyarország, addig az idei termés után ez a mennyiség nem lesz több 1 millió tonnánál” – Petőházi Tamás, a Gabonatermesztők Országos Szövetségének (GOSZ) elnöke

Ráadásul nem csupán a mennyiség kifejezetten rossz, hanem a termés minősége is nagyon gyenge – mondta el a lapnak Pótsa Zsófia, a Magyar Gabonafeldolgozók, Takarmánygyártók és Kereskedők Szövetségének főtitkára, ez az árpa és a búza esetében már világosan látszik.