Gulyás Gergely

Gulyás Gergely friss infókat osztott meg a katáról: ezt tervezi a kormány

Gazdaság

A pénteki Kormányinfón a katáról is kérdezték a tárcavezetőt. Arra a kérdésre, hogy hogyan változhat ez az adónem, Gulyás Gergely azt felelte: az elveket tudja elmondani – számolt be a Portfolio.

Azok maradjanak, akikre ezt kitalálta eredetileg a kormány

– mondta a fontos szempontot.

A nagycégek vezérigazgatói a jövedelmük egy részét kata-s bevételként kapják – ezt nem szeretné a kormány – ismertette.

Ami miatt bevezettük a katát, annak feleljen meg, ez a cél a kedvezményes adónemmel kapcsolatban.

Gulyás Gergely bejelentette, hogy a tervek szerint havi másfél millió forintra emelik a kata keretét, így éves szinten 18 millió forint bevételre lehet majd elég. Jelenleg éves 12 millió forint a bevételi plafon.

Ez a hagyományos kis egzisztenciák számára lesz továbbra is jó adózási forma.

Példaként említette az újságírókat, a fodrászokat.

Annak viszont véget szeretnének vetni ezzel együtt, hogy bujtatott foglalkoztatásra használják fel a katázást a cégek.

Január elsejétől fognak változtatni.

Annyira nem érnek rá, de nem is sürgeti őket az idő, közölte Gulyás.

Emlékezetes, Varga Mihály pénzügyminiszter a héten egyeztetett a kérdésről Parragh László MKIK-elnökkel, és közben megérkeztek a javaslatok a BKIK-tól is.