Jelentős túljegyzés mellett bocsátott ki nemzetközi kötvényeket az Erste Bank

Gazdaság

Az Erste Bank Hungary végrehajtotta történetének első nemzetközi kötvényaukcióját, 350 millió euró értékben bocsátott ki értékpapírokat jelentős, több mint 40 százalékos túljegyzés mellett – tájékoztatta a pénzintézet szerdán az MTI-t.

A közleményben kiemelték: a fix, évi 1,25 százalékos kamatozású, 2026. február 4-ei lejáratú kötvények 1,307 százalékos hozamszint mellett keltek el.

Az aukcióra azért került sor, mert a bankoknak az MREL-követelmények keretében kötelező forrásbővítést végrehajtaniuk; ez volt az első ilyen kötvénykibocsátás Magyarországon – jegyezték meg.

Felidézték, hogy a jegybanki MREL-követelmények a szavatoló tőkére és leírható vagy átalakítható kötelezettségekre vonatkoznak. A kibocsátásból befolyó összeg csak ezen MREL-követelmények teljesítését szolgálja – jelezték.

Kosárszky Gábor, az Erste Bank eszköz-forrás menedzsment vezetője a közlemény szerint elmondta, hogy a kötvénykibocsátás sikere a pénzintézet stabil teljesítményének elismerését jelenti a számunkra.

“A kötvények árazása, az érdeklődés és a széles befektetői bázis megerősít bennünket stratégiánk helyes irányában” – fogalmazott.

Az Erste Bank adózás utáni nyeresége a pénzintézet legutóbbi tájékoztatója szerint 2021 első kilenc hónapjában 45,1 milliárd forintra ugrott az előző év azonos időszaki 12 milliárd forinthoz képest. A hitel- és kötvényállomány 10 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, 1978 milliárd forint lett, az új kihelyezés 6 százalékkal 344 milliárd forintra nőtt.

MTI