Gyurcsány Ferenc

6,5 százalékos az infláció, a Fidesz ezt is Gyurcsánnyal magyarázza

Gazdaság

Októberben éves összevetésben a Központi Statisztikai Hivatal által számított fogyasztói árindex 6,5 százalék volt.

Az MSZP azt javasolja, hogy az élelmiszerek áfáját 18, míg az alapvető élelmiszerek áfáját öt százalékra csökkentse a kormány – mondta Bangóné Borbély Ildikó szocialista országgyűlési képviselő keddi online sajtótájékoztatóján.

Az ellenzéki politikus az októberi 6,5 százalékos inflációs adatokat a vártnál is rosszabbnak nevezte. Hozzátette: a KSH adatai szerint az élelmiszerek 5,2, az étolaj 30,4, margarin 18,8, a liszt 12,5, a munkahelyi étkezés 10,1, a baromfihús 9,3, a péksütemények 8,4, a kenyér pedig 8,1 százalékkal drágultak az előző év októberéhez képest. Emellett az üzemanyagok is 30,7 százalékkal emelkedtek, amely tovább növeli minden más áru és szolgáltatás árát – jegyezte meg.

Bangóné Borbély Ildikó Fidesz: Gyurcsány Ferencék a magas infláció mellett rezsit és adókat emeltek, elvettek egyhavi nyugdíjat
úgy fogalmazott: a Fidesz nem tesz semmit az elszabaduló árak megfékezéséért. A kormány nem fagyasztja be a benzin árát, a Magyar Nemzeti Bank nem tesz semmit a forint megerősítéséért, az agrárminiszter sem izgatja magát “amiért a kenyér sok ember számára lassan luxuscikké válik” – sorolta. Kiemelte: a Fidesz továbbra is Európa legmagasabb általános forgalmi adóját fizetteti meg a magyar emberekkel, és csak néhány élelmiszer tartozik az öt százalékos áfakörbe.

A szocialista politikus szerint a Fidesz kormánynak megvan a lehetősége arra, hogy egy adócsökkentéssel akár azonnal olcsóbbá tegye az élelmiszereket.

Fidesz: Gyurcsány Ferencék a magas infláció mellett rezsit és adókat emeltek, elvettek egyhavi nyugdíjat

Gyurcsány Ferencék a magas infláció mellett rezsit és adókat emeltek, valamint elvettek egyhavi nyugdíjat – kommentálta a Fidesz kedden az Országgyűlés költségvetési bizottsága DK-s elnökének a kormány gazdaságpolitikáját bíráló megnyilvánulását.

A Fidesz az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: az infláció egész Európában emelkedik a koronavírus-járvány és többi között az energiaárak emelkedése miatt.

A magyar emberek bérét, nyugdíját és megélhetését azonban sok intézkedés védi – emelték ki, hozzátéve: a kormány biztosítja az inflációkövető nyugdíjemelést, a gazdasági növekedésnek köszönhetően 80 ezer forintos nyugdíjprémiumot fizet az időseknek, emeli a béreket a közszférában, jelentős adócsökkentéssel segíti a vállalkozásokat a minimálbéremelésben, visszafizeti a gyermekeseknek az idén befizetett személyi jövedelemadót, elengedi a fiatalok jövedelemadóját és biztosítja az alacsony energiaárakat.

Hangsúlyozták, hogy ezzel szemben a Gyurcsány-korszakban a magas infláció mellé még megszorításokkal is nehezítették az emberek élet: elvettek az idősektől egyhavi nyugdíjat, befagyasztották a béreket, emelték a munkát terhelő adókat, és az egekbe emelték a rezsit.
Gyurcsányhoz hasonlóan Márki-Zay Péter, a baloldal miniszterelnök-jelöltje is arról beszél, hogy eltörölné a rezsicsökkentést – olvasható a közleményben.