Gigabírságot kapott Bige László

Gazdaság

Jogsértően törekedett éveken keresztül a partnerek és a cégcsoport közötti, illetve a viszonteladó partnerei közötti verseny, valamint az import korlátozására a Nitrogénművek Vegyipari Zrt. és vállalkozáscsoportja – derül ki a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) vizsgálatából.

A nemzeti versenyhatóság most zárult vizsgálata feltárta, hogy

a Bige László nagyvállalkozó érdekeltségébe tartozó Nitrogénművek Vegyipari Zrt., illetve a vele egy vállalkozáscsoportba tartozó műtrágyagyártó- és forgalmazó vállalkozások jogsértő módon meghatározták viszonteladóik számára a termékeik végfelhasználói árait, sőt azt is, hogy mely vevők felé értékesíthetik tovább azokat.

A cégcsoport emellett – a külföldről történő beszerzés korlátozása érdekében – jelentős évi minimum-vásárlásmennyiséget, illetve kizárólagosságot írt elő viszonteladóinak.

Az eljárásban összesen 11 hazai szereplő volt érintett, amelyből kettő elismerte a jogsértést. A nemzeti versenyhatóság versenytanácsa összesen 14,1 milliárd forintos bírságot szabott ki a kartellezőkre.

Bige László: Mészáros lesz ennek az első áldozata

A Nitrogénművek Zrt. üzemelteti Magyarország egyetlen műtrágyagyárát, a hazai piacon így csak az import jelenthet számára versenyhelyzetet. A versenyhatósági eljárás feltárta, hogy a cégcsoport olyan komplex megállapodásrendszert alakított ki a stratégiai partnereivel, amely gátolhatta a vevőkért folytatott versenyt. A megállapodások a Nitrogénművek termékeinek szabad árazásának korlátozására irányultak, a magas kötbérrel terhelt elvárt rendelésmennyiség, illetve a kizárólagossági kikötések pedig a helyettesítő termékek beszerzésének és értékesítésének korlátozását célozták. A cég – forgalmazóival egyetemben – emellett a vevők egymás közötti felosztására is törekedett.

Az árak rögzítését, a piac felosztását célzó tiltott megállapodások a legsúlyosabb versenykorlátozásnak számítanak, mivel jelentős társadalmi károkat okozhatnak – írják.

A műtrágya-kartell esetében a forgalmazói árverseny visszaszorítása miatt a hazai gazdák a jogsértés időtartama alatt magasabb árakkal szembesülhettek. Mivel a műtrágya a mezőgazdaságban a szántóföldi tápanyag-utánpótlása szempontjából meghatározó jelentőségű, a jogsértés hatásai a termelők költségeinek növelésével tovább gyűrűzhettek az élelmiszerpiacra, potenciálisan károsítva ezzel a magyar fogyasztókat.

A kartellező kilenc vállalkozás közül kettő elismerte a jogsértést és együttműködött a versenyhatósággal. Az együttműködő cégek egyike a hatályos szabályok szerint a bírság teljes elengedésében, másikuk pedig csökkentésben részesült, így nyolc vállalkozás kapott bírságot a jogsértésekért. A hosszú időn keresztül folytatott és kiterjedt jogsértésekre a Versenytanács összesen 14,1 milliárd forintos pénzbírságot rótt ki a Nitrogénművek cégcsoportjának hat érintett vállalkozása mellett a Hőgyészi Agrokémiai Kft.-re és a Cargill Magyarország Zrt.-re.

(MTI)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük