Fitch: az év második felében fellendülés kezdődik a közép- és kelet-európai gazdaságokban

Gazdaság

A tágabb értelemben vett közép- és kelet-európai térség gazdaságait is komolyan megterheli az idén a koronavírus-járvány, a régióban azonban az év második felétől már fellendülés, jövőre lendületes növekedés várható – áll a Fitch Ratings pénteken Londonban ismertetett átfogó előrejelzésében.

A nemzetközi hitelminősítő közölte: modellszámításai arra vallanak, hogy az általa vizsgált 22 gazdaságban – köztük az egykori szovjet térség több országában – a hazai össztermék (GDP) idei egész éves visszaesésének mediánüteme 4,6 százalék lesz, de 2021 egészében – ugyancsak mediánértéken számolva – az országcsoport gazdaságai 5 százalékkal növekedhetnek.

A Fitch Ratings a magyar gazdaságban 2020-ra 5,9 százalékos GDP-csökkenést, 2021-re 5,4 százalékos növekedést valószínűsít.

A cég közölte: a Magyarországra általa érvényben tartott stabil kilátású “BBB” államadós-osztályzat tényezői között vannak az erőteljes szerkezeti jelzőszámok, és az is, hogy Magyarország makrogazdasági teljesítménye stabilabb és erősebb a térségi társgazdaságokénál.

A besorolás figyelembe veszi ugyanakkor a magas államadósság-rátát, a szakpolitika pro-ciklikus jellegét és a kiszámíthatósági kockázatokat is – hangsúlyozza pénteki elemzésében a Fitch Ratings.

A hitelminősítő szerint a magyar gazdaság valószínűleg áprilisban jutott túl a mélyponton, és már kezdődik a kilábalás: a járműgyártás emelkedik és a bizalmi jelzőszámok is felfelé indultak.

A Fitch Ratings közölte: modellszámításai szerint a hazai össztermékhez mért magyar államháztartási hiány – mindenekelőtt a GDP-érték 12 százalékának megfelelő költségvetési támogatási csomag hatására – az idén 4 százalékra emelkedik.

A hitelminősítő azonban 2021-ben 2,1 százalékra csökkenő deficittel számol.
A cég várakozása az, hogy a GDP-arányos magyar államadósság-ráta az idén 72,1 százalékra emelkedik a tavalyi 65,8 százalékról, jövőre azonban ismét 70 százalék alá, 68,5 százalékra csökken.

Csaknem azonos előrejelzést állított össze a minap a magyar gazdaság várható növekedési pályájáról egy másik globális hitelminősítő, a Moody’s Investors Service.

A Moody’s e hét elején Londonban ismertetett éves országjelentésében közölte: várakozása szerint a magyar GDP 2020 egészében 4,8 százalékkal csökken, de 2021-ben 4 százalékkal növekszik reálértéken.

A Moody’s szerint az általa “Baa3” befektetési ajánlású minősítéssel ellátott magyar szuverén adósprofilt a sok lábon álló, az európai beszállítói hálózatokba szorosan integrált magyar gazdaság támasztja alá, valamint a magyar költségvetési politika, amely az elmúlt években folyamatosan a maastrichti 3 százalékos küszöb alatt tartotta a GDP-arányos államháztartási hiányt.

A hitelminősítő azt valószínűsíti, hogy a koronavírus-járvány okozta idei GDP-visszaesés következtében a magyar államadósság-ráta 2020-ban a hazai össztermék 73,6 százalékára emelkedik.

A cég előrejelzése szerint ugyanakkor az adósságállomány emelkedése átmeneti lesz, és a GDP-értékhez mért adósságráta már 2021-ben 71,2 százalékra csökken.

A Moody’s Investors Service jelenlegi “Baa3” magyar államdós-besorolása a másik két globális hitelminősítő, a Fitch Ratings és a Standard & Poor’s módszertanában “BBB mínusz”-nak felel meg.

A Fitch és az S&P azonban tavaly egyaránt “BBB”-re javította a hosszú futamú magyar adósosztályzatot, így a Moody’s a másik két hitelminősítőnél egy fokozattal alacsonyabb besorolást tart érvényben Magyarországra.