Túl magasak a munkabérek, tovább drágulhat a tej

Gazdaság

A Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács július közepén közölte, hogy nőhet a nyerstej és a feldolgozott tejtermékek ára a nyerstej csökkenő mennyisége, valamint az előállítási költségek, az infláció és a munkabérek emelkedése miatt – írja a hvg.hu. Írtak arról is, hogy az ágazati technológiai fejlesztések üteme nem tud lépést tartani a külföldi vetélytársakkal, holott a legnagyobb cégek több milliárdos beruházásokon vannak túl.

Úgy látják, a gond az, hogy „minden pályázatnál lényegében vállalni kell a munkaerő-bővítést, vagy legalább a létszám megtartását, ami sokszor éppen a fejlesztés miatt már nem lenne indokolt” – mondta László Róbert makói termelő, aki tagja az egyik legnagyobb cég, az Alföld Tej Kft. felügyelőbizottságának.

A tejtermelő gazdaságot vezető férfi szerint a munkaerőhiány tényleg nagy probléma, ezt ő maga termelőként is érzékeli, de szerinte az is gond, hogy a fejlesztési pályázatoknál kötelezően kell a létszámot tartani, vagy növelni. Így éppen a célt, hogy versenyképesen termeljenek, akadályozza a támogatás.