kecskeméti Mercedes-gyár

Nem megy jól a hazai autógyáraknak, több helyen is négynapos munkahetet vezettek be

Gazdaság

Csökkenhet a termelés, több hazai autógyárban is négynapos munkahetet vezettek be – tudta meg a Népszava.

Az érintettek között egy nyugat-dunántúli és egy dél-dunántúli járműipari üzem van, egy harmadikban pedig most tervezik bevezetni a rövidített hetet.

Több jármű- és fémipari cégnél létszámstop van, a megüresedett helyekre nem vesznek fel új munkavállalókat, a lejáró határozott idejű szerződéseket pedig nem hosszabbítják meg.

A lap László Zoltántól, a Vasas Szakszervezeti Szövetség alelnökétől úgy értesült, április végén egyik napról a másikra több mint kétezer kölcsönzött munkaerőtől váltak meg az autóipari, illetve gépipari beszállítók.

A visszaesés mögött több tényező állhat, szerepet játszik benne

a csökkenő kereslet, a piac telítettsége, a Trump által európai autókra kilátásba helyezett importvámok és a Brexit is.

Mint korábban megírtuk, a kecskeméti Mercedes elhalasztotta a bővítést, a BMW érkezése Debrecenbe egyelőre biztosnak tűnik.