Varga Mihály: idén is tartható a költségvetési hiánycél

Gazdaság

Az első három hónap adatai alapján idén is tartható a 2,4 százalékos államháztartási hiánycél és folytatódhat az államadósság csökkenése – mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter az M1 aktuális csatornán szerdán a kormányzati szektor egyenlegének tavalyi adataira reagálva.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdai reggel közölte, hogy a kormányzati szektor 2017. évi hiánya az előzetes adatok szerint 746,3 milliárd forint, a GDP 2,0 százaléka volt.
Varga Mihály kiemelte, hogy a KSH adatai több éve tartó, kedvező folyamatokat mutatnak.

Hozzátette: az adósságszint csökkentése kiemelt kormányzati cél, ennek köszönhetően a 2010 előtti kedvezőtlen folyamatok megfordultak. Magyarország adósságszintje az uniós átlag alá esett, ezzel más államoknak is példát mutatva bebizonyította, hogy van lehetőség az eladósodás megállítására alacsony deficit mellett – jelentette ki a miniszter.

Varga Mihály megjegyezte, hogy 2017-ben minden számítás szerint tovább csökkent a GDP-arányos államadósság: az Eximbank adatainak beszámításával a 2016 végén mért 76,0 százalékról 73,6 százalékra, azt kihagyva 73,9-ről 71,7 százalékra. A kormány álláspontja továbbra is az, hogy az Eximbank adóssága nem tartozhat bele a magyar államadósságba – tette hozzá.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.