KSH: októberben 12,8 százalékkal nőttek a keresetek

Gazdaság

Októberben a bruttó átlagkereset 295 800 forint volt, 12,8 százalékkal több mint egy évvel korábban – jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Az átlagos nettó kereset családi kedvezmény nélkül 196 700 forint volt, a kedvezményt is figyelembe véve pedig 204 600 forintra becsülhető.

Az októberi 2,2 százalékos inflációval számolva a reálbérek éves emelkedése októberben 10,4 százalékos volt. Az év első tíz hónapjában a bruttó és a nettó átlagkeresetek szintén 12,8 százalékkal nőttek, ami a 2,4 százalékos inflációval számolva 10,1 százalékos reálbér-emelkedésnek felel meg.

A rendszeres – prémium, jutalom, egyhavi különjuttatás nélkül számolt – bruttó keresetek 13,1 százalékkal nőttek tavaly októberhez viszonyítva.

A versenyszférában 12,7 százalékkal nőttek a keresetek, a költségvetésben 13,2 százalékos volt a keresetek emelkedése tavaly októberhez viszonyítva.

A növekedésre a minimálbér és a garantált bérminimum 15, illetve 25 százalékos emelése, a költségvetési szféra egyes területeit, továbbá az állami közszolgáltató cégek dolgozóit érintő keresetrendezések voltak hatással – tette hozzá a jelentés.

A KSH adatai szerint az alkalmazásban állók létszáma egy év alatt 33 ezerrel nőtt és 48 ezerrel csökkent a közfoglalkoztatottak száma. A vállalkozásoknál 47 ezerrel, a költségvetési szektorban 13 ezerrel, a nonprofit szervezeteknél 21 ezerrel többen dolgoztak októberben, mint egy évvel azelőtt.

Az iparban 13,4 százalékos volt a bruttó átlagkereset éves emelkedése és meghaladta a 312 ezer forintot, az építőiparban 9,3 százalékkal 232 800 forintra nőtt. A pénzügyi, biztosítási szektorban 10,3 százalékos növekedéssel 530 800 forint volt az átlagkereset, a szálláshely szolgáltatás, vendéglátás területén 15,6 százalékkal nőttek a bruttó keresetek, de ezzel együtt sem érték el a 190 ezer forintot. A költségvetési szférában 261 ezer forint volt a bruttó átlagkereset a közigazgatás, védelem területén, 9,8 százalékkal több az egy évvel korábbinál, az oktatásban 8,4 százalékkal hajszál híján 300 ezer forintra emelkedett a bruttó átlag, míg az egészségügyben 283 ezer forintot és 4,9 százalékos emelkedést jelez a KSH. A szociális ellátás terén 19,8 százalékos volt az éves emelkedés, amivel 216 ezer forintra nőtt a bruttó kereset.