CIB: a tavalyinál mintegy 8 százalékkal többet költ idén karácsonykor a lakosság

Gazdaság Ország

A tavalyihoz képest idén mintegy 8 százalékkal többet, átlagosan 42 900 forintot költ a karácsonyi kiadásokra a magyar lakosság, háromnegyedük az aktuális havi jövedelméből fedezi az ünnep költségeit – derül ki abból a reprezentatív kutatásból, amelyet az NRC készített a CIB Bank megbízásából.

A bank MTI-hez eljuttatott közleménye szerint enyhén nőtt azoknak az aránya, akik megtakarításukat használják fel az ünnepi költségekre, a megkérdezettek 34 százaléka nyilatkozott így a tavalyi 31 százalékhoz képest.

Kitérnek arra: nem változott az ünnepek költéseihez hitelt is igénybe vevők aránya, idén is 4 százalék készül erre, legtöbbjük 25 000 és 50 000 forint közötti hitelt tervez.

A felmérés szerint az igazán jó karácsonyhoz szükséges legfontosabb öt tényező között továbbra is a családi együttlét a legfontosabb – a válaszadók 79 százaléka említette ezt -, emellett a tavalyival megegyezően idén is a megkérdezettek 60 százaléka nevezte meg a karácsonyfa-állítást, és mintegy 45 százalékuk a fehér karácsonyt. A szabadság, mint az ünnep egyik velejárója tavaly 31 százaléknak volt kiemelten fontos, míg idén a válaszadók 35 százaléka mondta ezt. A megkérdezettek 31 százalékának a karácsonyi ételek is fontos elemei az ünnepnek.

A leginkább vágyott ajándékok között változatlanul a készpénz vezet, ám a tavalyinál kissé alacsonyabb, 23 százalékos említési aránnyal, és sokan örülnének valamilyen élményt adó ajándéknak (a válaszolók 19 százaléka) vagy kézzel készített meglepetésnek (18 százalék) is.

A tervezett ajándékok között viszont éppúgy a szépségápolási cikkek állnak az élen, mint tavaly – a válaszadók 26 százaléka készül ilyesmit ajándékozni – és továbbra is népszerű ajándékok a ruhanemű, a könyvek, a CD-k, illetve a DVD-k is – derül ki a felmérésből.