Csökkent a cégalapítási kedv

Gazdaság

Júliusban 1844 új céget alapítottak Magyarországon, ami 13 százalékkal kevesebb az előző év azonos időszakáénál, a júniusihoz képest pedig 28 százalékos visszaesést jelent – közölte az Opten céginformációs szolgáltató.

Pertics Richárd, az Opten céginformációs igazgatója szerint a júliusi az utóbbi öt év egyik leggyengébb adata. Bár a nyári hónapok általában nem túl erősek a cégalapítás szempontjából, 2016 júliusa a szezonalitást figyelembe véve is negatív meglepetést hozott – fejtette ki a cég közleményében.

Az igazgató kiemelte: a reálkeresetek növekedése, a hitelkínálat javulása és a gazdaság növekedése elméletileg jó táptalajt jelentene az új vállalkozások számára, azonban úgy tűnik, a vállalkozói bizalom még nem állt helyre. Az elmúlt évek cégjogi szigorító intézkedései ugyan a cégalapítások számának csökkenését indukálták, e hatásnak azonban többnyire már le kellett volna csillapodnia. Az igazgató szerint a jogszabályi háttér gyakori változása továbbra is hordoz némi kockázatot a vállalkozói szféra számára.

Júliusban mintegy 3712 céget töröltek, ami némi csökkenést jelent mind az előző hónaphoz, mind az előző év azonos időszakához viszonyítva. “A júliusi cégtörlési statisztikában nincs túl sok meglepetés, illeszkedik a szezonális adatokba, figyelembe véve, hogy több éves cégtörlési hullám vége fele vagyunk” – közölte Pertics Richárd.

A felszámolások tekintetében a trend biztató, de júliusban még mindig 625 új felszámolási eljárás indult, ami azt jelzi, hogy a hazai vállalkozóknak továbbra is résen kell lenniük partnereikkel kapcsolatban.

Nemcsak a felszámolások száma csökkent, hanem a cégbíróság által kezdeményezett kényszertörlések száma is több mint 50 százalékkal visszaesett az előző év azonos időszakához képest, számuk a tavaly júliusi 3134-gyel szemben idén júliusban csak 1436 volt. Az Opten igazgatója szerint mivel a cégek megszűnését eredményező eljárások száma tavaly nyár vége óta visszaesett, a megszűnéseknek valószínűleg nem lesz utánpótlásuk.