Az ellenzék Londonban magyar nyelvű plakátokkal kampányol

Európa

Az ellenzék pártjai és Márki-Zay Péter miniszterelnök-jelölt Londonban indítottak magyar nyelvű plakátkampányt – közölte a pártszövetség vasárnap az MTI-vel.

A közlemény szerint az “Aki érti e szavakat: Az ország számít rátok!” üzenettel két londoni helyszínen, a King’s Cross állomáson és a Borough High Streeten jelentek meg az ellenzék magyar nyelvű plakátjai a kampányidőszak utolsó két hetében. Az akció célja, hogy felhívja a külföldön élő vagy ott tartózkodók figyelmét arra, hogy április 3-án az ő részvételükre is számítanak – írták.

Hozzátették, “akár döntő is lehet annak a több százezer magyarnak a szavazata az idei választásokon, akik jelenleg külföldön élnek. Az ő helyzetüket a kormánypárt szándékosan próbálja korlátozni azzal, hogy csak nehezített pályán, gyakran több órás utazást és sorbanállást igénylő helyszíneken szavazhatnak”.

“Nem meglepő, hogy így alakították a külföldön élők szavazási lehetőségeit, hiszen 5-ből 4 külföldön élő magyar kormányváltást szeretne” a 21 Kutatóközpont elemzése szerint – jegyezték meg.

A közlemény kitér arra: azoknak, akik külképviseleteken szeretnének szavazni, március 25-én 16 óráig be kell nyújtaniuk az erre vonatkozó kérelmüket. Bár több külföldi városban nőtt a négy évvel ezelőttihez képest leadott regisztrációk száma, Münchenben és Londonban időarányosan kevesebben regisztráltak, mint 2018-ban, pedig mindkét város fontos bázisa a külföldi magyarságnak.

“Április 3. után olyan országot fogunk építeni, ahonnan nem kell elmenni, és ahova érdemes hazajönni, a külföldre vándorolt magyaroknak pedig biztosítjuk az azonos szavazati jogot, hogy soha többé ne érhesse őket diszkrimináció az anyaországuk kormánya által” – fogalmaztak.