A Számvevőszék első áttekintése egy korábban még nem ellenőrzött területről: kockázatok és kihívások a nem uniós országok által az Európai Uniónak és egyes tagállamainak nyújtott pénzügyi hozzájárulások kapcsán.
Az Európai Uniónak és tagállamainak több nem uniós ország nyújt pénzügyi hozzájárulásokat. E hozzájárulások kezelése nem mentes a kockázatoktól, néhány ilyen kockázat a brexitre vezethető vissza. Mindezt az Európai Számvevőszék ma közzétett – e kevéssé ismert témában első – átfogó áttekintése ismerteti. Az Európai Szabadkereskedelmi Társulás (EFTA) tagállamai közvetlen pénzügyi hozzájárulásokat is nyújtanak egyes uniós tagállamoknak az EFTA-tagállamok számára az Unió belső piacához hozzáférést biztosító megállapodáscsomagok alapján. E hozzájárulások jelentős bonyodalmakkal is járnak, mivel biztosítani kell, hogy arányban álljanak a belső piachoz való hozzáférésből fakadó előnyökkel, illetve megfelelően kiegészítsék az uniós fellépéseket, és ezzel egyidőben a kettős finanszírozás kockázatát is a lehető legkisebbre csökkentsék.
Az Unió bevételének mintegy 1%-a 18 nem uniós ország hozzájárulásaiból származik. Ez a 2014–2019-es időszakban összesen mintegy 7 milliárd eurót tett ki, ebben az időszakban a legtöbb hozzájárulás Svájc és Norvégia (egyenként 2,2 milliárd euró), valamint Törökország (1,3 milliárd euró) és Izrael (1,0 milliárd euró) részéről érkezett. Ezek a hozzájárulások lehetővé teszik a nem uniós országok számára, hogy részt vehessenek olyan uniós programokban és tevékenységekben, mint például a Horizont 2020 vagy az Erasmus+. A közvetlenül az Uniónak fizetett hozzájárulásokon kívül a négy EFTA-tagállam (Izland, Liechtenstein, Norvégia és Svájc) évente átlagosan 0,5 milliárd euró hozzájárulást is nyújt közvetlenül egyes tagállamoknak: céljuk az Unió kohéziós politikájának kiegészítése az Unió és az Európai Gazdasági Térség területén a társadalmi és gazdasági egyenlőtlenségek csökkentése révén.
„Áttekintésünk célja, hogy átfogó képet adjon azokról az – egyelőre kevéssé ismert – pénzügyi hozzájárulásokról, amelyeket nem uniós országok nyújtanak közvetlenül az Uniónak és egyes tagállamainak – jelentette ki François-Roger Cazala, a jelentésért felelős számvevőszéki tag. – Munkánk most először tárja fel azokat a kihívásokat, amelyekkel az Unió e hozzájárulások és kezelésük kapcsán szembesül.”
Az egyik ilyen kihívás az átláthatóság és az elszámolhatóság előmozdítása az érdekelt nyilvánosság és a költségvetési hatóságok javára, az egyes nem uniós országok adott programokhoz és tevékenységekhez nyújtott hozzájárulásait bemutató, rendszeresen közzétett és részletes jelentések révén.
Amint a számvevők rámutattak, rövid távon a brexit hatásainak a kezelése is jelentős nehézséget jelent a nem uniós országok által az Uniónak nyújtott hozzájárulások tekintetében. A brexit a nem uniós országok által nyújtott hozzájárulások általános növekedését fogja eredményezni, mivel a kilépés befolyásolja az egyes hozzájárulások kiszámítási módját.
A számvevők az EFTA-tagállamok által közvetlenül egyes uniós tagállamoknak (vagyis nem az uniós költségvetésbe) fizetett hozzájárulásokkal kapcsolatos kihívásokra is rámutatnak, ugyanis ezekre az összegekre az uniós intézményeknek nincs közvetlen rálátásuk. Ezek a hozzájárulások úgy is tekinthetők, mint az EFTA-országoknak az Unió belső piacán való részvételükért történő ellentételezése. Noha a tárgyalások bizonyos mértékig figyelembe veszik az ezen államok számára a belső piacon való részvételükből származó előnyöket, a teljes hozzájárulás összege politikai megállapodás eredménye, és ennek kiszámítását nem támasztja alá konkrét módszertan. Az Unió számára az jelenti a kihívást, hogy az ezen országokkal a jövőben folytatott tárgyalások során e pénzügyi hozzájárulások arányban álljanak az ezen országok számára a belső piachoz való hozzáférésből származó előnyökkel.
Ami a közvetlenül az egyes tagállamoknak nyújtott hozzájárulások végrehajtását illeti, két különálló jogszabályi keret és irányítási, beszámolási, belsőkontroll- és ellenőrzési rendszer létezik (norvég/EGT-támogatások, illetve Svájcnak a kibővített Unióhoz való hozzájárulása). E hozzájárulások célja az uniós kohéziós politika kiegészítése, amely politika különböző rendeleteknek és eljárásoknak egy harmadik rendszerére épül. Így egyes tagállamokban három különböző irányítási rendszer létezik hasonló uniós szakpolitikai célkitűzések megvalósítására. A három irányítási rendszer komplex együttes létezésének szempontjából a fő kihívás az eredményes koordináció megvalósítása, a kiegészítő jelleg maximalizálása és az intézkedések kettős finanszírozása kockázatának csökkentése.
