Spanyolország 4,6 millió oltóanyagot kap három hónap alatt a Pfizer/BioNtech vakcinából

Európa

Spanyolország 4,6 millió adagot kap a Pfizer és a BioNtech által kifejlesztett koronavírus elleni vakcinából a következő három hónapban, amely mintegy 2,3 millió ember beoltására elegendő – tájékoztatott Salvador Illa egészségügyi miniszter szerdán Madridban.

A tárcavezető hangsúlyozta: ezzel a mennyiséggel nagyjából le is tudják fedni az oltási stratégiában márciusig meghatározott első kört. Ennek során az idősotthonok lakói és dolgozói, otthon ápolt fogyatékkal élők, valamint a fertőzésnek leginkább kitett szakmákban dolgozó egészségügyi személyzet juthat védőoltáshoz önként és ingyen.
A tartományoknak folyamatosan osztják a vakcinát a hetente érkező szállítmányokból.
A legelső oltásokat egy guadalajarai idősotthonban kezdik beadni vasárnap – tette hozzá.

Salvador Illa elmondta: nincs tudomása arról, hogy Spanyolországban azonosították volna a vírus új angliai mutációját, amely miatt több ország korlátozta a Nagy-Britanniából érkezők beutazását.

“A dolgok nem haladnak jól” – fogalmazott az egészségügyi miniszter azzal kapcsolatban, hogy öt hét lassulás után egy hete ismét felgyorsult a koronavírus terjedése Spanyolországban.

A szaktárca napi jelentése szerint az elmúlt 24 órában csaknem hétezer új fertőzöttet diagnosztizáltak, ugyanakkor a regisztrált esetszám egy nap alatt több mint 12 ezerrel emelkedett. (A regisztrált esetszámban benne vannak a korábban diagnosztizált, de csak most jelentett esetek.)

Százezer emberből átlagosan 253-an fertőzöttek. Egy hete számuk 201 volt.
A járvány kezdete óta több mint 1,8 millió koronavírusos esetet jelentettek a dél-európai országban, a halálos áldozatok száma 49 698. Az elmúlt egy hétben az egészségügyi minisztérium hivatalos napi jelentése szerint 648 ember vesztette életét a fertőzés következtében.

A spanyol kormány mindenkit arra kért, hogy szűk családi körben töltse az ünnepeket, és ne utazzon. A tartományok azonban egy-két kivételtől eltekintve beengedik a hozzátartozóikhoz érkezőket. A Kanári- és a Baleár-szigeteken viszont nem csak a külföldiektől kérnek negatív PCR-tesztet, hanem az ország egyéb területeiről beutazóktól is.

A spanyol kormány központilag legfeljebb tízfős összejöveteleket engedélyezett a karácsonyi és szilveszteri ünnepekre, sok tartomány azonban ezt tovább csökkentette, hatra. Ezen a két éjszakán az érvényben lévő éjszakai kijárási tilalom rövidebb lesz, hajnali fél kettőtől lép életbe az egyébként régiónként eltérő, este 10, 11 óra és éjfél helyett.