Matteo Salvinire támadt egy afrikai származású nő egy kampányeseményen

Európa

Matteo Salvinire, az olasz ellenzéki Liga párt vezetőjére támadt egy bevándorló egy kampányeseményen szerdán Toscanában, ahol szeptember 20-21-én tartanak regionális választásokat. Az olasz pártok kivétel nélkül elítélték a történteket.

A terrorizmusellenes nyomozóigazgatóság (Digos) vizsgálatot indított a Pontassieve városában történtek tisztázására. Rendőrségi források szerint egyelőre kizárják, hogy a támadó kitervelten cselekedett.

Matteo Salvini a Firenze közeli Pontassieve utcáin kampányolt, amikor a 30 éves nő a közelébe került és rátámadt: rángatta, majd elszakította a bevándorlásellenes politikus ingét és letépte a nyakáról a nyakláncokon hordott kereszteket. A nőt gyorsan lefogták. Mint kiderült,

ghánai származású, tartózkodási engedéllyel él és dolgozik Olaszországban.

A hatóságok szerint a nő “feldúlt állapotban” követte el tettét.

A politikus később a közösségi oldalán közölte, hogy nem esett bántódása.

“Nincs bennem harag, bosszúvágy, csak szomorúság”

– írta Matteo Salvini.

Az incidenst az összes jelentős párt elítélte. Giorgia Meloni, a jobboldali ellenzéki Olasz Testvérek (FdI) elnöke a kormánypártokra utalva úgy vélekedett, a felelősöket azok között kell keresni, akik politikai vetélytársaikat ellenségként tüntetik fel. A történteket elfogadhatatlannak nevezte és szolidaritását fejezte ki Matteo Salvininek az Öt Csillag Mozgalom (M5S) kormánypárt vezető politikusa, Luigi Di Maio is.

Szeptember 20-21-én hét olasz régióban tartanak választásokat. Toscanában, amelyet ötven éve a baloldal vezet, a Liga és a baloldali Demokrata Párt (PD) jelöltje a régió elnöki tisztségére fej fej mellett szerepel a felmérésekben.

(MTI)