Spanyolországban ismét emelkedett a napi regisztrált fertőzöttek és halálos áldozatok száma

Európa
Koronavírus

Spanyolországban a kiszűrt új típusú koronavírus-fertőzöttek száma 6180-nal, a halálos áldozatoké 752-vel nőtt egy nap alatt, ami mindkét esetben emelkedést jelent a korábbi napok adataihoz képest – derült ki a spanyol egészségügyi minisztérium napi jelentéséből szerdán.

A SARS-CoV-2 vírus jelenlétét összesen 146 690 embernél mutatták ki a tesztek, amióta az első esetet regisztrálták január 31-én. A napi új azonosított fertőzöttek száma kedden 5478, hétfőn 4237 volt.

A vírus okozta Covid-19 megbetegedés eddig 14 555 emberéletet követelt. Kedden 752-en, hétfőn 637-en hunytak el.
Tovább emelkedett a gyógyultak száma, szerdán 4813-mal, kedden 2771-gyel, hétfőn 2357-tel. A fertőzésből összesen 48 021 embert épült fel.

“Az adatok igazolják a (járvány)görbe stabilizálódását és ellaposodását. Elértük az első célt, a tetőzést, és a lassulás fázisában vagyunk” – mondta a spanyol egészségügyi miniszter a parlament egészségügyi bizottságában zajló rendszeres heti meghallgatásán szerdán, amely egyperces néma főhajtással kezdődött az áldozatok emlékére.

Salvador Illa kifejtette: keddről szerdára 4 százalékkal növekedett az új fertőzések aránya, a múlt heti átlag 7 százalék volt. Az elhunytak esetében az elmúlt napi arány 5 százalék, a múlt heti átlag 9 százalék.

Mint mondta, a következő cél, hogy a gyógyultak száma naponta meghaladja az új fertőzöttekét.
A tárcavezető beszámolója szerint a központi beszerzésekből eddig 38 millió szájmaszkot, 23 millió gumikesztyűt, 287 ezer köpenyt, 163 ezer védőszemüveget osztottak szét a tartományok között az egészségügyi és szociális intézmények számára.

Spanyolországban a jövő héten tudományos felmérés kezdődik a lakosság általános fertőzöttségének felmérésére a III. Károly Egészségügyi Intézet és a spanyol statisztikai hivatal együttműködésével, amelynek keretében országosan 62 400 embert tesztelnek koronavírusra.

A kutatást az indokolja, hogy a hazai és nemzetközi járványügyi szakemberek szerint a tünetmentes fertőzöttek száma jócskán meghaladhatja azokét, aki panaszaik miatt orvoshoz fordulnak, és így kiszűrik őket.

A spanyol igazságügyi minisztérium elkezdte begyűjteni az anyakönyvi hivatalokból a március közepe óta elhunytak adatait, valamint a kiadott temetkezési engedélyeket, hogy ellenőrizze a halálozási adatokat, miután több ellenzéki párt is azt állította, hogy a statisztikákban nem “a valós számok” szerepelnek.

A spanyol parlament csütörtökön szavazást tart, és várhatóan elfogadja a március 15-e óta fennálló szükségállapot meghosszabbítását április 25-ig, amivel fenntartja az oktatási intézmények bezárását és a lakhelyelhagyási korlátozásokat is.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.