Szlovákiában és Lengyelországban is emelkedett a fertőzések száma, meghalt az első cseh beteg

Európa
Koronavírus

Szlovákiában hétfőn újabb 19 embernél mutatták ki a Covid-19 fertőzés kórokozóját, és így 204-re emelkedett a regisztrált koronavírus-fertőzöttek száma – jelentette a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség kedden. Csehországban meghalt egy 45 éves beteg.

A hétfőn diagnosztizált fertőzöttek száma magasabb volt, mint vasárnap (7 eset), ugyanakkor kevesebb mint fele a szombaton regisztrált 41 új betegnek.

Igor Matovic, a szombaton beiktatott új szlovák kormányfő a járvány terjedése miatt kedden újabb korlátozó intézkedéseket jelentett be, köztük azt, hogy kényszerhelyzetet hirdet a kormány a szociális intézményekben, köztük a nyugdíjasotthonokban is. Keddtől az utcán mindenkinek kötelezően maszkot kell viselnie.

Ezenfelül vasárnaponként még az eddig szinte egyedüliként nyitva tartó élelmiszerüzletek, drogériák, trafikok és állateledel-kereskedések is bezárnak. A 65 évesnél idősebbek számára külön vásárlási időszakokat határoztak meg, ez reggel 9-től délig tart.

Lengyelországban hétfő reggelig 766 Covid-19 fertőzést regisztráltak, azaz 24 óra alatt 117-tel nőtt az ismert fertőzöttek száma. Ez az adat nem mutat lényeges különbséget az előző napokhoz képest. Eddig kilenc ember halt bele a betegségbe.

A lengyel média a járvány kapcsán a társadalmi szolidaritás számos megnyilvánulásáról számolt be, köztük az idős emberek élelmiszer-ellátását segítő civil kezdeményezésekről. Az MTI-hez kedden eljuttatott közlemény szerint az egyik ilyen, interneten szerveződő, #MealsOnCall nevű kezdeményezés keretében a Covid-19 fertőzéssel küzdő egészségügyi dolgozókat támogatják, az utóbbi öt nap alatt 12 000 ingyenes ételadagot szállítottak munkahelyeikre.
Csehországban egy 45 éves rákbeteg férfi a járvány második áldozata – közölte Adam Vojtech egészségügyi miniszter kedden Prágában.

Ebben az országban az első fertőzést március elsején mutatták ki. Kedd reggelre a fertőzések száma 1289-re emelkedett, közülük ketten meghaltak, nyolcan pedig meggyógyultak. A laboratóriumokban 19 624 embert vizsgáltak meg.

Prágában kedden délelőtt összeült a cseh parlament alsóháza (képviselőház), hogy megvitassa a kormány által elfogadott, koronavírussal kapcsolatos rendkívüli szociális és gazdasági intézkedéseket. A hatályos szabályok szerint szükségállapot idején a parlament csak a kormány előterjesztéseiről tárgyalhat.

Andrej Babis miniszterelnök beszédében hangsúlyozta, hogy kormánya tevékenységének jelenleg három fő célja van: megvédeni az emberek egészségét, segíteni az embereknek, a vállalkozóknak és a gazdaságnak megbirkózni a problémákkal, valamint mindent megtenni annak érdekében, hogy az élet a lehetőségek szerint minél hamarabb visszatérjen a természetes medrébe.

“A kormány a válsághelyzetet és a törvényalkotási szükséghelyzetet semmilyen körülmények közepette nem kívánja hatalmának megerősítésére kihasználni” – szögezte le a kormányfő.

Ugyanakkor felajánlotta az ellenzéki pártoknak, hogy küldjenek képviselőket az országos válságstábba, mert közös erővel könnyebben úrrá lehet lenni a helyzeten. Babis délután találkozik az ellenzéki pártok vezetőivel.

Az ellenzéki pártok elnökei és frakcióvezetői az ülés megnyitása előtti sajtótájékoztatókon, valamint a parlamentben egybehangzóan támogatásukról biztosították a kormány intézkedéscsomagját, de jelezték, hogy fenntartják maguknak a jogot a módosító indítványok benyújtására.

A kormány egyebek között javasolja a parlamentnek, hogy az idei évre tervezett 40 milliárd koronás költségvetési hiányt emeljék fel 200 milliárd koronára, illetve hogy a járvány sújtotta vállalatok alkalmazottai fizetésének egy részét az állam vállalja magára.