A Bundesbank arra számít, hogy nem javul a német gazdasági növekedés az első negyedévben

Európa

A német szövetségi jegybank várakozása szerint az idei első negyedévben nem javul a német gazdaság teljesítménye, főként a kínai koronavírus-fertőzés által támasztott jelentős konjunkturális kockázatok miatt – ismerteti a Bundesbank hétfőn publikált havi rendszeres gazdasági jelentésének februári kiadásában.

A dokumentum megállapítja: a világgazdaság a tavalyi év végén sem kapott erőre, sőt, a fejlett régiókban még veszített is valamelyest lendületéből, bár elsősorban egyszeri, rendkívüli tényezőknek köszönhetően. Mindössze az Egyesült Államok őrizte meg mérsékelt gazdasági növekedési ütemét. A fejlődő térségek dinamikusabb fejlődést mutattak, Kína gazdasági növekedése is stabilizálódott néhány negyedévi lassuló növekedési ütem után.

Mindazonáltal a fejlődő és a fejlett térségek tavalyi növekedési üteme a leglassúbbnak bizonyult a globális gazdasági és pénzügyi válság óta a feldolgozóipar teljesítményének csökkenése és a világkereskedelmi forgalom visszaesése miatt.

Az idei év elején egy újabb növekedési kockázati tényező jelent meg, a kínai koronavírus-fertőzés. A járvány megfékezésére életbe léptetett korlátozó intézkedések még ha csak átmenetileg is, de komoly hatással lehetnek a kínai gazdaság teljesítményére, és áttételesen a világgazdasági növekedésre.

A nemzetközi pénzügyi rendszer működését terhelő geopolitikai kockázati tényezők a múlt év végén, az idei év elején enyhültek. A piacok fellélegezhettek, hogy végre pont került a hosszadalmas Brexit-folyamat végére, illetve az Egyesült Államok és Kína között részleges megállapodás jött létre a kereskedelmi ellentétek rendezéséről.

Németországban a tavalyi utolsó negyedévben stagnált a gazdasági növekedés a statisztikai hivatal, a Destatis adatai alapján – idézi a Bundesbank jelentése. A negyedéves növekedés zéró lett, a tavalyi év egészében pedig 0,6 százalékos növekedést ért el a német gazdaság. Az elért gazdasági növekedés a jórészt a belföldi keresletre támaszkodó szolgáltatóiparnak volt köszönhető, míg a feldolgozóipar gyenge teljesítményt nyújtott.

Az idei év elején nem lehet a konjunkturális tényezők lényeges változására számítani Németországban a Bundesbank prognózisa szerint. A növekedés elsősorban a belföldi fogyasztásra támaszkodik majd, a feldolgozóipari pedig tovább gyengélkedik. Az építőiparban azonban továbbra is viszonylag lendületes növekedésre lehet számítani.

A konjunkturális kockázati tényezők legerősebbikévé a kínai koronavírus-járvány lépett előre az idei év elejére a Bundesbank gazdasági szakértői szerint. A kínai feldolgozóipari leállások ugyanis amellett, hogy erősen korlátozhatják a német export iránti keresletet, a globális beszállítói láncokban jelentkező fennakadások még a német feldolgozóipar ellátási forrásait is veszélyeztetik.