Katowicében felszentelték a magyar katonaáldozatok oltalmazójaként megjelenített Szent László képét

Európa

Felszentelték vasárnap a Katowice sziléziai vajdasági központhoz tartozó Murcki városrészben azt a Szent László-képet, amelyet a magyarok adományoztak a helyi egyházközségnek, és amely a szovjetek által 1945-ben a környéken meggyilkolt 29 magyar katona oltalmazójaként jeleníti meg a szentet.

Az 1945. január 28-án agyonlőtt magyar katonák lelki üdvéért a Murcki-beli Jézus Szent Szíve-templomban bemutatott szentmisén részt vett Marcin Krupa katowicei főpolgármester és Budai László, a magyar Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsának tagja. Jelen volt az adományozott Szent László-kép alkotója, Borbély Károly győri festőművész, valamint Rovács Jolanta, az Art World Hungary Egyesület vezetője is – közölte az MTI-vel Körmendy Adrienne krakkói magyar főkonzul.

Felidézte: a hadifogolyként magukat megadó magyar katonákat a Vörös Hadsereg egyik osztaga a Murckihoz közeli erdőben agyonlőtte. Az áldozatokat a település lakói a helyi plébánossal együtt titokban eltemették, sírdombjuk felett pedig keresztet emeltek. A helyet az 1989-es rendszerváltásig ápolták, később pedig emlékművet is emeltek a katonáknak. 2015-ben Áder János köztársasági elnök is ellátogatott a Murcki erdőben lévő sírhoz, amelyet vasárnap, a katonák kivégzésének évfordulója alkalmából a magyar küldöttség részvételével szintén megkoszorúztak.

A vasárnap felszentelt Szent László-képet tavaly szeptemberben, a Katowicében tízedik alkalommal rendezett Magyar Nap keretében adta át Balogh Csaba, a Külgazdasági- és Külügyminisztérium államtitkára. A kép a hála jele a magyar katonaáldozatok emlékének megőrzéséért és gondozásáért.