Német lap: a berlini vezetés a hadsereg közreműködésével szállítaná haza a Vuhanban rekedt németeket

Európa

A német szövetségi kormány a hadsereg (Bundeswehr) közreműködésével szállítaná haza a német állampolgárokat a koronavírus okozta járvány központjának számító kínai Vuhanból – jelentette hétfőn a hírportálján a Der Spiegel.

A német hírmagazin értesülése szerint a külügyminisztériumban már a hét végén elkezdték előkészíteni a műveletet, amelyhez a légierő (Luftwaffe) egy személyszállító repülőgépét mozgósíthatják, és szükség esetén egy kórházgéppé átalakított repülőjét is. Ezt egyelőre csak készenlétbe helyezik, mert nem jelentettek fertőzésgyanús esetet a vuhani németek köréből.

Heiko Mass külügyminiszter hétfő délelőtti berlini nyilatkozatában csupán annyit jelentett be, hogy mérlegelik az evakuációt, a tárca szóvivője, Maria Adebahr a kora délutáni kormányszóvivői tájékoztatón pedig arról beszélt, hogy még nem hoztak végleges döntést, és várják a pekingi német nagykövetségről a lezárt vuhani régióba küldött diplomaták helyzetértékelő jelentését.

A Der Spiegel szerint viszont a külügyminisztériumban felállított válságstáb már hátfő reggel eldöntötte, hogy hazaszállítják a kínai nagyvárosban és térségében tartózkodó nagyjából 90 német állampolgárt. Az akció bejelentése és megkezdése azért várat magára, mert nem sikerült megállapodni a kínai féllel a katonai gépek használatáról. A pekingi vezetés ellenzi ezt a megoldást, mert attól tart, hogy a külföldi katonai repülők megjelenése az eddiginél is nagyobb pánikot okoz az országban.

A SARS (súlyos akut légzőszervi szindróma) vírussal azonos családba tartozó koronavírus (nCoV-2019) influenzához hasonló tüneteket okoz, és súlyos légzőszervi panaszokkal járhat. A vírus okozta járvány valószínűleg egy vuhani piacon indult. A ragály halottainak és válságos állapotú betegeinek gyorsuló ütemben emelkedik. A vírus hétfőig Kínában 80 halálos áldozatot szedett, és világszerte mintegy 2800 embert fertőzött meg.